Latifi ezen a hétvégén már több kockázatot vállal

A Williams múlt hétvégén debütáló versenyzője, Nicholas Latifi azt nyilatkozta, ezen a hétvégén már több kockázatot fog vállalni, míg a szezonnyitón még az volt a célja, hogy kimaradjon a balhéból.

Nicholas Latifi, Williams FW43

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Nicholas Latifi az első Forma-1-es versenyén a 11. pozícióban ért célba a Williams csapatával, viszont amellett, hogy közel volt a pontszerzéshez, a célba érő versenyzők közül ő lett az utolsó. A 25 éves kanadai pilóta így nyilatkozott a Stájer Nagydíj sajtótájékoztatóján az előző versenyről.

„Még a tanulási fázisban vagyok, és nem akartam semmi hülyeséget csinálni Ausztriában. A versenyen hamar megtaláltam a ritmust, viszont voltak nehézségek a motor hőmérsékletével, amikor közel voltam egy ellenfelemhez. Az is felnyitotta a szemem, hogy mennyi leszorítóerőt vesztettem, amikor egy másik autó mögött voltam.”

„Az első safety caros fázisban kijöhettünk volna mindkét autónkkal, utólag már tudjuk, hogy ezzel csak néhány másodpercet vesztettünk volna. Így viszont egy körrel tovább maradtam a pályán, ami már 12-13 másodpercbe került. Az viszont előnyös volt, hogy egy ponton nem volt előttem senki. A köridők azt mutatták, hogy Grosjeanhoz és Russellhez hasonló köröket futottam.”

További híreink:

„A második biztonsági autós periódus pedig azt jelentette, hogy újra ott voltam a többieken, és visszatért a túlmelegedési probléma. De nem volt unalmas a verseny: láttam, amikor lerepült Raikkönen kereke, és amikor Kvjat defektet kapott előttem.”

„Én ki akartam maradni a balhéból, és kíváncsi voltam, hogy ezzel meddig tudok eljutni. Végül 11. lettem, amiért a hétvége előtt még hálás lettem volna, most viszont már kicsit sajnálom, hogy ennyire közel voltam a pontszerzéshez az első versenyemen, de mégsem sikerült.”

„Viszont rájöttem, hogy összességében tartani tudom a lépést, és pontosan ezt akarom megmutatni ezen a hétvégén. Az időmérőmre múlt hétvégén hatással volt az FP3-as balesetem, természetesen most szeretnék jobban teljesíteni. Az autó sebességét tekintve George Russell pillanatnyilag jobb referenciát jelent, de dolgozok ezen.”

„Minél több kört teljesítek, annál magabiztosabb vagyok az autóban. Most már elkezdhetek kicsivel több kockázatot vállalni.” – zárta a kanadai. A hétvégi futam időrendjét itt érhetitek el.


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: A Forma-1-ben a legjobb pilóták vannak, és Alonso az egyik legjobb
Következő cikk Räikkönen szerint a Ferrari ugyanabban a bánásmódban részesítheti Vettelt és Leclerc-t

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország