Latifi: ez az eredmény nem változtat a jövőmön

Nicholas Latifinek idén először sikerült a pontzónában zárnia egy versenyt, miután a Japán Nagydíjon a kilencedik pozícióban intette őt le a kockás zászló. Szép eredmény ez a kanadaitól, de saját elmondása szerint már nem változtat semmin.

Nicholas Latifi, Williams FW44

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Latifi igazán nehéz évet teljesít a Williamsnél, hiszen egészen mostanáig nem sikerült neki egyszer sem a legjobb tízben végeznie, Szuzukában viszont egy bátor húzással sok autót ugrott át, így végül a kilencedik hely lett a jutalma.

A gond csak az, hogy ez már későn jött számára ahhoz, hogy a csapata szerződést hosszabbítson vele, mindezzel pedig ő is tisztában van. „Jó verseny volt. Természetesen jó megszerezni az első pontokat. Az volt a leglényegesebb, hogy már rögtön az interekre váltottunk, és így szabad levegőbe is kerültem” – nyilatkozta a futamot követően.

„Az volt a megfelelő abroncs, és bizonyos szempontból magától értetődő döntés is volt. Mivel a mezőny végén vagy, így kevesebb a vesztenivalód. Az én döntésem volt, hogy bejöjjünk, és végül ez volt a helyes.”

Még több F1 hír:

„Ettől függetlenül azért trükkös volt eljutni a végéig, mivel már nyolc kör után teljesen elszálltak az első gumik, ezért csak próbáltam kitartani, és nyilván örülök, hogy megszereztük ezeket a pontokat.”

Megkérdezték tőle, hogy morális löketet ad-e neki ez a részsiker ebben a nehéz szezonban: „Nem csak maga a pontszerzés jelent sokat. Természetesen pozitív dolog, és valóban morális löketet jelent.”

„Amennyiben viszont még nem született volna döntés eddig a pontig a jövőmről, ez sem hiszem, hogy sokat változtatott volna rajta, mert ez mindig az egész éves kiegyensúlyozott teljesítményről szólt, nem pedig egy-egy kiugró eredményről. Ettől persze még jó megszerezni a pontokat. Jó a csapat szempontjából, de ezt leszámítva…”

Hogy Latifi mihez kezd majd az F1 után, az még kérdéses, hiszen az szinte 100 százalék, hogy a Haas nem fogja őt leigazolni, ezzel pedig kiszorul a mezőnyből 2023-ra. Ő maga azt mondta, minden opciót figyelembe vesz, de egyelőre még nincs mit bejelentenie.

Gasly elég komolyan kikelt magából a szuzukai incidens miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez Verstappenről: Hihetetlen, ahogyan egyes versenyeken vezetett
Következő cikk Perez: nagyon büszke vagyok arra, amit Max ebben a szezonban elért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország