Latifi elismerő szavai De Vries felé: lenyűgözött a debütálása

Nicholas Latifi eleinte nem volt elájulva Nyck de Vries monzai teljesítményétől, ami részben érthető, hiszen akkor még az üléséért küzdött, és nem vetett rá jó fényt a holland azonnali remeklése. Azóta viszont változtak a dolgok.

Nicholas Latifi, Williams Racing

Mindez abban nyilvánult meg, hogy Latifinek a szezon végeztével távoznia kell a Williamstől, miközben De Vries talált magának ülést 2023-ra, méghozzá az AlphaTaurinál. A kanadai helyét eközben Logan Sargeant örökli meg jövőre.

Latifi a monzai események kapcsán azt is elismeri, hogy neki sok vesztenivalója volt abban a helyzetben, miközben beugró kollégája szinte csak jól jöhetett ki az egészből. „Ez a realitás ebben a helyzetben, mert ha Nyck a végén egy másodperccel elmarad tőlem, akkor sem gondolt volna róla senki semmit” – mondta a williamses a Beyond the Grid podcastben.

A helyzet azonban éppen ennek az ellenkezője lett, hiszen a holland az időmérőn és a futamon is magabiztosan verte Latifit, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy több csapat is élénken érdeklődni kezdjen iránta.

Még több F1 hír:

Latifi azonban utólag már el tudja ismerni, hogy De Vries milyen jól teljesített beugrásakor, és nagyon tiszteli is versenytársát, akivel egyébként 2019-ben az F2-es bajnoki címért küzdöttek, tehát jól ismerik egymást a pályáról is.

„Természetesen tisztelem őt, hiszen ő győzött le engem a Formula 2-ben, emellett megnyerte a Formula E-t is. Elképesztően gyors pilóta. Ezt már szerintem 2019-ben is elmondtam, hogy helye lenne a Forma–1-es mezőnyben.”

Végül aztán helyette Latifi került be a Williamshez, de az ottani három szezonja most a végéhez közeledik, miközben a holland F1-es karrierje éppen most fog csak elkezdődni igazán. És visszatérve még az Olasz Nagydíjra, Latifi tényleg csak dicsérni tudta De Vriest.

„Tiszta rajtot vett, amit szerintem nagyon nehéz elsőre megoldani ezekkel az autókkal, jól kezelte a gumikat is, és nagyszerű versenyt futott.” De Vries a kilencedik helyével pedig rögtön pontokat gyűjtött, ami Latifinek csak a Japán Nagydíjon jött össze idén először, de akkor az az ülése szempontjából már mindegy volt.

Eladó az AlphaTauri? Marko válaszolt a felvetésre

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen időjárás várható a Brazil Nagydíjon: jöhet az első esős sprintfutam?
Következő cikk Nem csak a turbó volt problémás a Ferrari erőforrásában a Mexikóvárosi Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország