Latifi biztos benne, hogy nem vezetői hiba okozta a monacói balesetét

A kanadai pilótának a biztonsági autó mögött haladva is sikerült falba állítania a Williamst a teljesen vizes monacói aszfaltcsíkon, de mint azt mondja, ehhez neki semmi köze nem volt.

Nicholas Latifi, Williams FW44, hits the barrier

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Kaotikusan alakult a Monacói Nagydíj, miután az erős esőzés miatt el kellett tolni a futam rajtját. Tizenöt perccel az eredetileg tervezett rajtidőpont után ugyan kihajtott a mezőny a pályára a safety car mögött, de két formációs kör után visszatértek a bokszba.

Közel egy óra késéssel, újfent a biztonsági autó mögött tértek vissza végül a versenyzők a pályára, ám mielőtt zöld zászlóval versenyezni engedték volna őket, a száguldó cirkusz "ügyeletes bajkeverőjének" sikerült a safety car mögött is lekoccolnia a falat a monacói pálya ikonikus hajtűkanyarjában.

Nicholas Latifinek gyorsan vissza kellett térnie egy új első szárnyért, de értetlenül áll az eset előtt, ugyanis úgy gondolja, nem vétett vezetői hibát, amikor befordult az ominózus kanyarba.

„Még mindig próbálom kideríteni, hogy mi történt. Tudom, hogy nem csináltam semmi rosszat. Csak befordultam, ahogy szoktam, de olyan érzés volt, mintha a gázpedál beragadt volna“ - magyarázta a Williams pilótája a verseny után.

Még több F1 hír:

„Hirtelen meglódult az autó, amint elkezdtem kanyarodni. Nagyon-nagyon furcsa volt, valami elromlott. Nagyon szerencsétlenül jött ki a lépés“ - tette hozzá a kanadai, aki hozzátette, nem konkrétan a gázpedállal volt probléma.

„Nem tudtam semmit tenni az ellen, hogy a falnak ütközzek. Hirtelen kaptam egy lökést a motortól, az autó haladt előre, én pedig már nem is nyomtam a gázpedált, szóval tényleg nem tudom mi történt“ - fogalmazott Latifi.

A kanadai versenyzőnek végül sikerült befejeznie a futamot, de csupán a tizenötödik helyen ért célba és továbbra sem szerzett pontot a 2022-es szezonban.

Hamiltonnak elege van a mindenét szétrázó autóból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tíz rajthelyes büntetés várhat Sainzra, de ebben a Ferrari keze is benne van
Következő cikk „Leclerc maga is eleget hibázott, szerényebbnek kéne lennie”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország