Latifi: Albon olyan dolgokat csinál a Williams-szel, amiről én csak álmodok

A kanadai versenyző nem érti, miért nem tudja semmilyen körülmények között ugyanazt a tempót diktálni, mint amire Alex Albon képes a Williams-szel.

Nicholas Latifi, Williams FW44

Nicholas Latifit nem lehet azzal vádolni, hogy ne nyújtana állandó teljesítményt a Forma-1-ben, de valószínűleg a kanadai versenyző nem a jelenlegi formáját szeretné állandósítani a száguldó cirkuszban.

A Williams pilótája idén még nem zárt futamot a tizennegyediknél jobb pozícióban, míg az időmérő edzéseken rendre a 18-20. rajtkockát valamelyikét szerezte meg, így nem csoda, hogy felerősödtek a leváltásáról szóló pletykák.

Latifinek az idei szezonban még egyszer sem sikerült legyőznie csapattársát a versenyeken és a kvalifikációkon is mindössze két alkalommal ért el jobb pozíciót: Melbourne-ben, ahol Albont kizárták, illetve Imolában, ahol a thaiföldinek elszálltak a fékjei a Q1-ben.

Még több F1 hír:

A kanadainak a hazai versenyén sem termett sok babér, így nem csoda, ha egyre feszültebben szemléli az eseményeket. „Semmi nem volt ebben a futamban, ami szórakoztató lett volna“ - fakadt ki a leintést követően.

„Akár megtankolt autóval megyek, akár kevés üzemanyaggal, hiába vannak optimális tartományban az abroncsok, egyszerűen hiányzik a tempóm, túl messze vagyok a többiektől“ - sopánkodott Latifi.

„Meg kell vizsgálnunk, mit tehetünk. Valamit alapvetően változtatnunk kell, mert nincs olyan helyzet vagy körülmény, ahol úgy érezném, hogy jó a versenytempóm. Akkor sem, amikor tövig nyomom a gázt“ - folytatta a kanadai.

 

„Vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nem érzem, hogy az autóm képes lenne arra a teljesítményre, amire az adatok alapján képes lenne. Ez nem kellemes érzés és kissé kellemetlen meglepetés is. Albon egyelőre olyan dolgokat csinál a Williams-szel, amiről én csak álmodok“ - zárta a pilóta.

A Honda vissza akar térni a Forma-1-be – német sajtó


A Kanadai Nagydíj sokáig Verstappen kezében volt, ám végül el kellett hárítania Sainz kitartó támadásait. Íme a futamról készített legjobb fotók!

megosztás
hozzászólás

Sainz: végre nem félek attól, hogy összetöröm az autót

Az Alpine már idén dobogóra állna és futamot nyerne

Feliratkozás