„Lando Norris teljesen elpusztítja Ricciardót”

1997 világbajnokától, Jacques Villeneuve-től megszokhattuk már a sarkos véleményeket, amely ezúttal sem sikerült finomabbra, amikor a McLaren idei pilótáit értékelte ki és hasonlította össze egymással.

Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Charles Coates / Motorsport Images

A kanadai világbajnokból avanzsált szakértő egyértelműen letette a voksát, hogy kit tart idén a jobbnak és az is kiderült, hogy teljesen lenyűgözte őt Norris teljesítménye, amely valóban meggyőző volt az idei év folyamán.

Villeneuve szerint ugyanis Norris az idei év folyamán „el fogja pusztítani” ausztrál csapattársát és szerinte ő volt a legjobban teljesítő fiatal tehetség az idei szezon során. A Libero Quotidiano nevű olasz lapnak nyilatkozva fejtette ezt ki a kanadai:

Még több F1 hír:

„Lando Norris [volt eddig a legjobb]. Felmosta a padlót Ricciardóval. Nagyon sokat fejlődött és minden futamon nagyon erős. Pedig ő is ’apuci pici fia’, mint Stroll, de neki elképesztő étvágya van, ami ilyen versenyzőknél ritkaság”

Lando Norris a világbajnoki tabella harmadik helyén áll jelenleg és a tavalyi szezonnal egybevéve egy 15 futamos szériában volt, ami a pontszerzést illeti. Ez különösen idén volt szembetűnő, ugyanis egy futamot leszámítva mindig top ötben végzett.

 

Ennek lett vége a Hungaroringen, amikor Valtteri Bottas egy hibát követően belerohant a McLarenjének hátuljába, mely láncreakció következtében a két Red Bull versenyét is tönkretették, Sergio Perez nem is tudta folytatni a futamot.

Daniel Ricciardo ezzel szemben szemmel láthatóan küszködik még a brit istálló autójával, nem nagyon jöttek neki össze eddig idén a számára nagy eredmények és több alkalommal fordult elő, hogy nem jutott Q3-ba az ausztrál.

Ez pedig a tabellán is megmutatkozik, ugyanis míg Norris 113 ponttal a harmadik helyen áll jelenleg, addig Ricciardo mindössze 50 egységet tudott eddig összegyűjteni, ami jelenleg a nyolcadik helyre elég a szezon első felében.

Ricciardo nagyon közel járt ahhoz, hogy Ferrari pilóta legyen...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „Hamilton belső nyomásgyakorlással fogja befolyásolni a csapattársa személyét”
Következő cikk Érdekes párhuzam: amikor Sainz pezsgőzik, Leclerc szomorkodik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország