Lando Norris: Megfordult a fejemben, hogy átigazoljak máshová

A McLaren pilótája, Lando Norris elismerte, megfordult a fejében a váltás gondolata, azonban a csapata jelenlegi formája megnyugtatja – szerinte jól tette, hogy 2025-ig aláírt a wokingiakhoz.

Lando Norris, McLaren, 2nd position, is interviewed after the race

Lando Norris 2019-ben a McLaren csapatánál mutatkozott be a Forma-1-ben, a fiatal brit pedig később egészen 2025 végéig aláírt az Andrea Stella vezette alakulattal, a döntését pedig sokan kétkedve fogadták.

A McLaren ugyanis az elmúlt másfél évben többször is nehéz helyzetbe került, igaz, most úgy tűnik, sikerült megérkezniük a Red Bull legfőbb üldözőinek sorába. Ennek kapcsán a vezérigazgató Zak Brown azt mondta, a McLaren tempója meggyőzheti Norrist arról, hogy kitartson mellettük.

Amikor Brown nyilatkozatáról kérdezték Norrist a Belga Nagydíj utáni sajtótájékoztatón, megerősítette, hogy biztatónak találja a McLaren fejlődését, de egy időben elgondolkozott a váltáson:

Még több F1 hír:

„Természetesen. Versenyeket és bajnokságot akarom nyerni a McLarennel. Ez a célom azóta, hogy ezzel a csapattal mutatkoztam be a Forma-1-ben. Azt gondolom, ilyen szempontból lojális vagyok: esélyt adott nekem a csapat és pedig szeretnék jól teljesíteni és sikereket akarok elérni.”

„És szerint még menőbb, hogy a néhány évvel ezelőtti helyzetből ekkorát fordítottunk, és hogy mi legyünk az elsők, akik messziről visszatérnek, hogy a bajnoki címekért és győzelmekért harcoljanak. Szerintem ez egy nagyon király sztori lenne 10-20 évvel később visszatekintve.”

„De az agyam hátuljában ott volt az a türelmetlen játszma, hogy tartsak-e még ki, vagy nézzek-e valami más után. De minél több olyan dolgot érünk el, mint az elmúlt hetekben, annál magabiztosabb vagyok azt illetően, hogy jól döntöttem, amikor 2025-ig aláírtam, és hogy a jövőben együtt el tudjuk érni a céljainkat” – fogalmazott Norris.

Eközben a McLaren szempontjából rossz hír, hogy a Red Bull az adatok szerint nem is ment a maximumon Spában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1.com: Így áll az erősorrend a Belga Nagydíj után
Következő cikk „Van egy olyan érzésem, hogy másfél év múlva Lance Stroll visszavonul...”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország