Forma-1 Olasz Nagydíj

Lando Norris: Hülyét csinálok magamból a rádióban...

A McLaren pilótája, Lando Norris meglehetősen keményen szólt oda a versenymérnökének a Holland Nagydíjon, ezt követően pedig azt mondta, nem gondolta komolyan a dolgot és utálja visszahallgatni a rádióüzeneteit.

Press Conference, Lando Norris, McLaren

A Holland Nagydíj elején Lando Norris szeretett volna rögtön kijönni a bokszba az intermediate gumikért, azonban a csapata azzal számolt, hogy a zápor gyorsan elmúlik, így a pályán maradt a brit versenyző.

Elég korán kiderült, hogy ez egy hibás döntés volt a McLaren részéről, amire Norris úgy reagált, hogy „mi a f*sz, hülye vagy?”. Ezért a 3. kör végén csapata kérése ellenére bejött a bokszba Norris, azonban ekkor már rengeteg pozíciót vesztett.

A Motorsport.com az Olasz Nagydíj sajtótájékoztatóján kérdezte arról a McLaren versenyzőjét, hogy beszéltek-e azóta a csapatával a rádióüzeneteiről:

Még több hír:

„Épp az előbb beszéltünk róla egy kicsit. Amikor utólag visszanézed a dolgod, mindig azt gondolod, hogy ’hülyét csinálok magamból’, és meg is értem a dolgot. De azok az emberek, akikkel beszélek, természetesen tudják, hogy sosem gondolom komolyan az ilyet.”

„Elkövettünk néhány hibát a stratégiai döntéseinkkel kapcsolatban. Az érzelmek miatt reagáltam így. A rádióban mindig úgy hangzik, mintha sírnék vagy nyafognék, és nem tudom, miért. Utálom a dolgot!”

„Én belülről az autóban úgy érzem, hogy nyugodt és laza vagyok, aztán amikor visszahallgatom, akkor ennek az ellenkezőjét érzékelem. Mindig vannak megbeszélések, és néhányszor nem olyan szintű az információ, mint amilyennek lennie kellene, ez pedig néha kicsit frusztráló.”

„Viszont átvizsgáltuk a dolgot, és biztosan nem fog még egyszer előfordulni” – mondta Norris a Motorsport.com kérdésére.

A mai nap folyamán már pályára is megy az F1-es mezőny, a pénteki motorsport-programot itt érhetitek el.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fernando Alonso: Hamilton gyorsabb, mint bárki más!
Következő cikk Helmut Marko elmondta, melyik csapatnak „szurkol”, hogy megszakítsa a Red Bull sorozatát

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország