Lando Norris: Ez egy jó pozíció holnapra, boldog vagyok!
A McLaren versenyzője, Lando Norris ezúttal kikapott az időmérőn csapattársától, Oscar Piastritól, de így is elégedett a harmadik helyével.
Nagyon közel zárt egymáshoz a McLaren két pilótája: Oscar Piastri 35 ezredmásodperccel végzett Lando Norris előtt, így az ausztrál a második, a brit a harmadik rajtpozícióból indulhat majd Szuzukában.
Norris elmondása szerint elégedett ezzel a hellyel és a körével is, mondván: nem könnyű jól összerakni egy kört a japán versenypályán:
„Nagyon jó napot zártunk csapatként, a második és a harmadik helyen végeztünk, Oscar is kiváló munkát végzett. Meglehetősen elégedett voltam a köreimmel, hiszen nehéz jól összerakni egy kört ezen a trükkös pályán.”
„Boldog vagyok, és ezek jó pozíciók a holnapi napra. A McLaren történetének legcsodálatosabb történetei Japánhoz kötődnek, és azon vagyunk, hogy folytassuk ezt a tradíciót” – mondta Norris.
Az időmérő edzés összefoglalóját ide kattintva, Sargeant időmérős balesetét pedig ide kattintva nézhetitek meg.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.