BRÉKING

BRÉKING: Lando Norris elkapta a koronavírust!

Lando Norris, a McLaren pilótája a hivatalos Instagram oldalán jelentette be, hogy elkapta a koronavírust, és ennek megfelelően karanténba vonult.

Lando Norris, McLaren speaks to the media

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris az 4. pilóta a Forma-1 mezőnyéből, aki elkapja a koronavírus-fertőzést. A McLaren brit pilótája éppen Dubaiban tartózkodik, ahol egy edzőtáborral egybekötött nyaraláson vesz részt.

Elmondása szerint tegnap már nem érzett ízeket és szagokat, ami a koronavírus egyik legszembetűnőbb tünete, ami után azonnal tesztet kért, ami a mai napon pozitív eredménnyel érkezett vissza.

A McLaren tájékoztatása szerint őket is azonnal értesítette erről Norris, és a hotelszobájában 14 napos karanténba vonult. Szerencsére más tünete nincs Norrisnak, és jól érzi magát.

 

A 2020-as szezon első „koronavírus-áldozata” Sergio Perez volt, akinek a dupla silverstone-i futamot kellett kihagynia a fertőzés miatt, amit valószínűleg a magánszakácsától kapott el, bár egy ideig olyan pletykák is keringtek, hogy egy étterembe ment el a családjával.

Mint utólag kiderült, a Racing Point másik pilótája, Lance Stroll is koronavírus-fertőzés miatt volt beteg a nürburgringi Eifel Nagydíjon, mindkettejüket Nico Hülkenberg helyettesítette, kiváló eredményekkel.

Lewis Hamilton a második bahreini versenyt volt kénytelen kihagyni, elmondása szerint ő is megszenvedte a betegséget, őt a Williams pilótája, a Mercedes nevelés George Russell helyettesített, és majdnem meg is szerezte az első futamgyőzelmét.

Azok után, hogy a teljes szezont az F1 saját buborékjában töltötték, a pilóták a téli holtszezonban is vigyázniuk kell, erre felhívta a figyelmet Esteban Ocon, és Pierre Gasly is, aki elmondta, hogy a kockázat miatt most sem fog találkozni a barátaival, hiába utazott haza Franciaországba.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az ausztrálok tagadják a Forma-1-es futamuk halasztását!
Következő cikk Hivatalos: a Williams is kibővíti a technikai partnerségét a Mercedesszel!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország