Lando Norris: Az első körben kicsit bealudtam, biztató a tempónk!
A McLaren versenyzője, Lando Norris a rajtnál elvesztette a vezető helyét, utána viszont már csak Max Verstappen volt gyorsabb nála, így elégedetten értékelt a brit.
Mozgalmasan indult Lando Norris sprintfutama Brazíliában, ugyanis Verstappen lerajtolta a McLaren versenyzőjét, és még az első körben el tudott menni mellett Russell is, így a harmadik helyen találta magát.
Ezt követően viszont összekapta magát a brit, megelőzte Russellt és a második helyre jött fel – sokáig hasonló tempóra volt képes, mint Verstappen, de később el tudott nyúlni tőle a holland és 4,2 másodperces előnnyel győzött. Norris így nyilatkozott a leintés után:
„Nem tudom, mi történt a rajtnál, ezt még ki kell elemeznünk, ugyanis a rajtom eleje jó volt, a második fázisa viszont már nem. Ezen javítanunk kell a holnapi napra” – magyarázta Norris.
„Az első körben kicsit bealudtam, amikor George megelőzött, de a tempónk ezt követően erős volt, de ahhoz egyszerűen nem voltam elég gyors, hogy Max után menjek. Nem aggódom, inkább biztatónak tartom a mai tempónkat” – mondta Norris.
A sprint összefoglalóját itt tudjátok elolvasni, míg megszületett a döntés az Alonso-Ocon ütközésről.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.