Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Lando Norris a pole-ja után: „Ennél is több volt a kocsiban!”

A McLaren versenyzője, Lando Norris a pole-ból indulhat a Szingapúri Nagydíjon, és úgy érzi, még ennél is lehetett volna gyorsabb, de elégedett az autója vezethetőségével.

Lando Norris, McLaren F1 Team, in the cockpit

Lando Norris, McLaren F1 Team, in the cockpit

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Lando Norris az utolsó körével meg tudta szerezni az első rajtkockát Szingapúrban – végül Verstappen 2 tizeddel maradt el tőle, Piastri pedig több mint 4 tizedet kapott csapattársától, így az ötödik lett.

A kvalifikációt követően Norris mosolyogva nyilatkozott arról, milyennek érezte a kvalifikációt, és kiemelte, mennyire nehéz dolga van a pilótáknak a szingapúri pályán:

 

„Kemény időmérő volt, főleg azt találtam nehéz feladatnak az időmérőn, hogy javuljon a köridőm az idő előrehaladtával. Aztán a végén elég jó volt a pole-hoz a köröm, aminek örülök, sikerült teljesítenünk a feladatunkat!”

„Eléggé dobogott a szívem, de szórakoztató volt az időmérő. Ennél több is volt a kocsiban, de jó érzés volt vezetni az autót, ami önbizalmat ad arra, hogy igazán nyomd” – mondta az F1TV adásában a McLaren-pilóta.

Norrisnak nem lesz könnyű dolga, ugyanis eddig egyszer sem tudott győzni a pole-ból indulva, sőt az első körben még sosem tudta megtartani a vezető pozíciót, holnap pedig Verstappen indulhat mellőle, akitől 7 nagydíjjal a vége előtt 59 pontos lemaradásban van.

Eközben az időmérő összefoglalóját itt tudjátok elolvasni, míg a Sainz balesetéről készült videóért kattintsatok ide!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris-Verstappen első sor a szingapúri időmérőn, Sainz autót tört!
Következő cikk Ezért nem akart kockáztatni Verstappen az utolsó körén

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország