Stroll: Nehéz heteken vagyok túl, ez karrierem egyik legszebb pillanata

23 év után született kanadai pole-pozíció az F1-ben: az őrületes törökországi időmérő végén Lance Stroll vívta ki a jogot arra, hogy a holnapi futamot az első rajtkockából várja. A 22 éves versenyző a lehető legjobbkor rakta össze a legjobb kört.

Stroll: Nehéz heteken vagyok túl, ez karrierem egyik legszebb pillanata

A versenyzők már a pénteki szabadedzések során szenvedtek az újraaszfaltozott, rendkívül csúszós isztambuli pálya miatt. Ha ez nem lett volna elég, a szombati napra leszakadt az ég Törökországban…

A jókora szünettel megszakított időmérő során végig Max Verstappen autózta a leggyorsabb köröket. A Q3-ban néhányan, köztük a Racing Point sikeresen próbálkoztak az intermediate gumik bevetésével.

Még több F1 hír:

Az edzés harmadik szakasza nagyrészt Sergio Perezről szólt, aki jobbnál jobb köröket autózott. Az utolsó percekben azonban csapattársa, Lance Stroll húzott elő egy elképesztő kört, aminek köszönhetően óriási meglepetésre megszerezte pályafutása első pole-pozícióját.

„Nehezen találom a szavakat. Szinte sokkban vagyok, erre egyáltalán nem számítottam. Nem éreztem magam erősnek az időmérő edzés előtt. Nagyszerű kört sikerült összeraknom” – kezdte a szavait nehezen találó Stroll.

 „Az esőgumiról interre váltottunk, ami jót tett az autónak. Nehezen tudtam tiszta kört menni, Valtteri például pont előttem pördült meg egyszer. Csak kanyarról kanyarra gondolkoztam, és a pályán akartam maradni."

Lance Stroll, Racing Point

Lance Stroll, Racing Point

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Végül egy köröm volt, ahol minden nagyszerűen sikerült. Örülök, hogy vissza tudtam térni az elmúlt hetek nehézségei után. Mugelló óta nagyon nehéz heteim voltam, így most különösen jól érzem magam.”

A Q3-ban mindkét Racing Point remekelt. Sokáig Sergio Pereznek állt a zászló, az utolsó szó azonban Lance Strollé volt. A kanadai versenyző nem érzett extra nyomást amiatt, hogy közte és csapattársa között dőlhet el az első rajtkocka sorsa.

„Tudtuk, hogy az élen vagyunk. A mérnököm folyamatosan tájékoztatott arról, hol állunk. Ilyen körülmények között mindig csak a következő kanyarra koncentrálsz, nincs igazán idő a helyezéseken gondolkozni. Az interekre való váltás után nagyon jól működött az autó.”

Stroll legjobb rajthelye eddig a 2017-es monzai második rajtkocka volt, ahol néhány pozíciót büntetések miatt nyert. A kanadai élete egyik legnagyobb sikerének nevezte a mai napot.

„Gyermekként ilyen pillanatokról álmodtam, ez eddigi pályafutásom egyik fénypontja, nagyon különleges érzés” – nyilatkozta a pole-pozíciós.  

Emlékezetes időmérőt láthattunk Törökországban 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Verstappen messze a Mercedesek előtt, de így sem elégedett
Előző cikk

Verstappen messze a Mercedesek előtt, de így sem elégedett

Következő cikk

Perez: Giovinazzi miatt vesztettem el a köröm az időmérő végén!

Perez: Giovinazzi miatt vesztettem el a köröm az időmérő végén!
Hozzászólások betöltése