Lance Stroll nagyot ment, majdnem elcsípte a dobogót: mi történt Pérezzel?

Lance Stroll a harmadik helyről vághatott neki a Magyar Nagydíjnak, de végül lemaradt a dobogóról. A Racing Point kanadai versenyzője azonban így sem lehetett csalódott.

Lance Stroll, Racing Point RP20, makes a stop

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Racing Point nagyon nagyot ment a magyar időmérő edzésen, és a harmadik, valamint a negyedik helyről várhatták a folytatást. Minden adott volt ahhoz, hogy harcban legyenek a dobogóért, ám végül nem jártak sikerrel.

Még több F1 hír:

Nem segített rajtuk az eső, mivel így borult a gumitaktikájuk. Sergio Pérez futama kalandosabb volt, és csak a 7. helyen ért célba, ami sokkal kevesebb, mint azt várhattuk. Lance Stroll azonban csak egy helyet veszített.

A kanadai mindent megtett azért, hogy megszerezze a dobogót, amiben már volt része korábban a Forma-1-ben, de most egy másfajta forgatókönyv valósult meg. Ez a negyedik hely így is egy igen erős eredmény a rövid F1-es szünet előtt.

„Azt gondolom, hogy ma egyértelműen lehetséges lett volna a dobogó. Lemaradtunk róla, és a végén kissé elmaradtunk. A verseny közepe felé, ahol Valtteri alávágást csinált, az volt egy momentum,. Mögöttünk volt, és kiállt kereket csinálni, addig mi több esőre számítottunk, így kicsit tovább próbáltuk húzni a dolgot.”

„Sajnos az eső soha nem jött meg, így egyszerűen csak elénk tudott kerülni, és pár körrel később már 8 másodperc volt a differencia. Kényelmesen ott voltunk a negyedik helyen a verseny azon pontján. Szóval igen, ez sajnálatos.” - mondta a Sky előtt. 

„Azt hiszem, határozottan jó tempóban voltunk, de a végén úgy vélem, hogy örülnünk kell ennek az eredménynek. Nagyszerű pontok ezek a csapat számára. Ez egy erős hétvége volt, az elejétől a végéig.”

 

„A második leggyorsabb autó voltunk ezen a hétvégén, ami számomra sok pozitivitást ad abban, hogy előre haladunk. Már nagyon várom, hogy újra versenyezzünk, mivel Silverstone lesz a következő pálya, ahol az egyenes vonalon elért sebesség sokat érhet. Ez egy újabb erőpróba lesz az autó számára, egy nagyon másfajta pályán, mint itt Magyarországon. Szóval nagyon várom.”

Bottasnak gyakorlatilag 1 másodperc alatt elszálltak az esélyei a győzelemre

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ricciardo többet várt: „Gyorsabbak voltunk, mint a McLaren és a Ferrari!”
Következő cikk Wolff: Lauda megemelné a kalapját a Red Bull előtt...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország