Lammers Verstappen idei szezonjáról: „Nem dominált”

A Forma–1 jelenleg a jól megérdemelt téli pihenőjét tölti, így ez az időszak ideális arra, hogy visszatekintsünk a mögöttünk hagyott szezonra, és értékeljük a versenyzők és csapatok teljesítményét. Így tett most Jan Lammers is, aki élvezte Max Verstappen idei évét.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18, 1st position, passes the Red Bull pit wall as he takes victory

Carl Bingham / Motorsport Images

A holland most már kétszeres bajnoknak mondhatja magát, miközben több F1-es rekordot is megdöntött a Red Bull színeiben. A Holland Nagydíj sportigazgatójaként dolgozó egykori pilóta, Lammers azonban mégsem érzi úgy, hogy honfitársa dominálta volna 2022-t.

„Nem tudom, hogy felfogtuk-e egyáltalán, mennyire különleges év volt ez. Természetesen ott volt Max rekordszámú 15 sikere. Hihetetlen. Az ilyesmi általában akkor történik, ha valaki nagyon dominál. A legdurvább ebben viszont az, hogy ő nem dominált.”

„Az utolsó pár futam ugyan könnyűnek tűnhetett, de így is keményen kellett küzdenie, és a szezont kisebb hátrányból indította. Ha megnézzük, hogy ennek ellenére miként nyerte a versenyeket, akkor különleges, amit elért. Minden motorsportrajongó hálás lehet, hogy láthatja ezt a generációt.”

Még több F1 hír:

Lammersnek feltették a talán egyértelműnek tűnő kérdést, hogy ez volt-e Verstappen legjobb szezonja. „Ha csak az eredményeket vesszük alapul, akkor igen. Idén valójában azt csinálta, amit már 14, 15 vagy 16 évesen is. Persze idővel megtanulod jobban beosztani az erőd a hétvége egészére nézve.”

„Sokszor már a pénteki legelső körtől te akarsz lenni a leggyorsabb, de idővel rájössz, hogy elég, ha csak egy méterrel vagy elöl vasárnap délután. Max viszont mindig ott van, mindig nyomja. Ebből a szempontból George Russell áll hozzá a legközelebb. Ő is kiegyensúlyozottan teljesít. Statisztikailag tehát ez volt a legjobb éve, de Max mindig is ilyen volt” – érvelt Lammers.

Szerinte egyébként a kemény munka volt idén a döntő faktor a Ferrari elleni harcban: „Három futam után még egészen más volt a helyzet, ilyenkor csak a nyugalom menthet meg. Le kell nyugtatnod az elméd, hogy tiszta fejjel hozhass döntéseket. A megfelelő lépéseket kell tenned. Ez határozza meg, hogy túl tudsz-e lendülni a helyzeten. A Red Bullnak ez pedig sikerült is.”

A Ferrari korábbi elnöke szerint a csapat éléről hiányzik egy valódi vezető

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo sosem hitt abban, hogy ez itt a vége
Következő cikk Seidl: ez a szezon rávilágított a McLaren rossz működési struktúrájára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország