BRÉKING

Kvyat: „Újra megcsinálnám Vettellel…”

A Red Bull orosz pilótája továbbra sem lát arra okot, hogy bármiért is hibáztatni kellene őt a Kínai Nagydíj startját illetően.

Sebastian Vettel a kínai verseny ideje alatt több alkalommal is egyértelművé tette a csapatrádión keresztül, hogy szerinte Daniil Kvyat túl agresszív volt a startnál és „torpedóként” vetődött be az első kanyarba, aminek következtében a két Ferrari összeütközött egymással.

A német világbajnok még a dobogós ceremónián is betalálta az oroszt, pedig rajta kívül mindenki tudta, hogy nagyon nincs igaza… Egyszóval saját magát hozta kellemetlen helyzetbe a rekorder.

Most az Orosz Nagydíj előtt Kvyat a motorsport.com kérdésére ismét beszélt a Sanghajban történtekről.

„Még, ha nem is akartam volna megnézni a videót, ami mindenhol ott volt, akkor is láttam volna. Azt tettem, amit ilyenkor minden versenyképes pilóta csinálna, és én nagyon versenyképes vagyok. Nyilvánvaló, hogy érdekes volt az 1-es kanyar, de az első körben sok különböző helyzet alakulhat ki, és ilyenkor bármilyen eshetőségre készen kell állnod.”

„A Ferrari kevésbé volt kész, és meg is fizették az árát.”

Kvyat azt használta ki, hogy sok versenytársa elrontotta az első féktávot, azzal, hogy túl későn fékeztek.

„Láthatjuk a videón, hogy sokkal korábban fékeztem, mint bárki más a rajtrácson. Mindenki más túl meleg gumival ment be az első kanyarba, ami megnyitotta számomra az utat a belső íven, miközben a külsőn gyenge volt a tapadás. Belül a tapadás rendben volt, és köszönöm is a többieknek. Ez minden, amit mondhatok az esetről.”

„Mindenkinek megvan a saját véleménye erről. Mi itt hárman voltunk ebben érintettek és jó volt, hogy megbeszéltük a dolgokat. Ez már történelem, és most az előttem álló versenyekre koncentrálok, de azt hiszem, ez egy jó epizódja volt a Forma-1-nek.”

Kvyat nem haragszik Vettel-re, amiért a nagy nyilvánosság előtt próbálta kellemetlen helyzetbe hozni.

„A versenyek után az érzelmek más hőfokon működnek bennünk, és jó, hogy ez egy négyszeres bajnoknál is így van. Jó dolog kibeszélni ezeket a dolgokat. Ez egy normális jelenség.”

„Neki is volt egy nézete, és el is mondta azt. Úgy gondolom, hogy nekem van igazam, de azt nem tudom, hogy most mit gondol erről. Őszintén szólva, egyáltalán nincs gondom ezzel, és újra megtenném. Tiszteljük és tanítjuk egymást.”

Az orosz nem érzi úgy, hogy meg kellene keresnie emiatt a németet.

„Nem, nem látom szükségesnek. Ha ő úgy érzi, hogy szeretne beszélni, akkor rendben, bár számomra elég világos a dolog. Ha valakinek ez nem tiszta, és beszélni akar velem, akkor mindig nyitott leszek erre. Abszolút.”

„A múltban sok hasonló előzést mutattam már be, de azok nem igazán kerültek reflektorfénybe. Most úgy tűnik, hogy más a helyzet, és beszéltek is róla. Ez azonban a kerék a kerék elleni versenyzésről szól, és a legtöbb versenyző tudja, hogy nem hagyjuk nyitva az ajtót. Szerintem nincs olyan versenyző, aki ezt ne tanulta volna meg.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton úgy akar majd teljesíteni a vége felé, mint Rossi
Következő cikk 42 éve nyert először a Forma-1-ben Niki Lauda

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország