Kvyat nagyon dühös lett, amikor közölték vele a hírt, és Gasly már most jobb nála?

Daniil Kvyat a vártnak megfelelően igencsak dühös lett, amikor a Red Bull közölte vele, hogy a következő két versenyen biztosan nem számítnak rá a Toro Rossónál.

Az orosz versenyző tavaly az Orosz Nagydíj után vesztette el az ülését a Red Bullnál, ami komoly törést okozott a karrierjében. Annak ellenére, hogy a Toro Rossónál még gyengébb teljesítményt nyújtott, mint azelőtt, 2017-re is Carlos Sainz Jr. csapattársa maradhatott.

A csapat nagyon bízott abba, hogy az idei évben Kvyat visszatér a régi formájához, de nem… Ezek után semmi meglepetés nincs abban, hogy Malajziában és Japánban sem fog rajthoz állni és helyette Pierre Gasly kapja meg a lehetőséget, aki jövőre a Toro Rosso-Honda állandó pilótája lehet.

„Pierre természetesen az első választásunk, mivel ő a következő Red Bull junior. Ő egy bajnok versenyző, aki idén a Super Formula sorozatot is megnyerheti. Csak 0,5 pont a hátránya a suzukai finálé előtt. Most azonban a Forma-1-ben bizonyíthat.” – mondta Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke.

Az Amerikai Nagydíj épp a Super Formula fináléjának időpontjára fog esni, így Gasly elvileg nem tud részt venni az austini versenyhétvégén, de ha a Red Bull úgy dönt, hogy Kvyatot az államokban is mellőzi, akkor a franciának maradnia kell, független attól, hogy komoly esélye van a bajnoki címre. Egyelőre nem tudni, hogy hogyan dönt a vezetőség. Ez nagyban függhet Gasly teljesítményétől is, mert ha fontos pontokat szerez a következő két versenyen, akkor talán nem kérdés, hogy kihagyja a suzukai versenyt, hiszen a Toro Rosso komoly harcban van a jobb konstruktőri helyekért és ez a végelszámolásnál dollármilliós különbséget jelenthet.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója elmondta, Kvyat nem volt boldog a döntés miatt: „Az első napon nyilvánvalóan nagyon csalódott és dühös volt.”

Tost szerint a Red Bull október végéig meg fogja hozni a döntést a 2018-as párosukról, és miután Carlos Sainz Jr. aláírt a Renault-hoz, így Kvyat is esélyes. Kérdés, hogy a Honda mit szól ehhez, akinek a komoly anyagi támogatás miatt ugyancsak van beleszólása a pilóták kiválasztásába.

Gasly jól mutatkozott be az első két szabadedzésen Sepangban, és a vizes feltételek mellett igencsak jól ment.

„Az esőben még lenyűgözőbb volt, mint szárazon a délután folyamán. Nagyon jól végezte a munkáját, és a sebessége is rendben volt. A technikai visszajelzései nagyon-nagyon rendben voltak. Pontosan leírta azt, hogy milyen problémákkal küszködünk az év folyamán. Nagy hatással volt rám.” - hangsúlyozta Tost.

Gasly és a gondolatai az első nap után

„A mai nap fantasztikusnak érződött! Az első napom F1-es versenyzőként, az első szabadedzések… Nagyon különleges nap volt! Ma reggel, amikor legelőször kigurultam a garázsból az autóval, az nagyon érzelmes pillanat volt. Szuper-boldog voltam, de ugyanakkor a csapattal való munkára koncentráltam, és próbáltam a legelső pillanattól kezdve olyan versenyképes és profi lenni, amennyire csak lehet. Szerintem pozitív első napot zártunk. A reggeli edzésen trükkösek voltak a körülmények, de elég jól mentem esőben. Az FP2-n tovább tanultam, és próbáltam minél gyorsabban hozzászokni a körülményekhez és az autóhoz – azt kell, hogy mondjam, körről körre egyre kényelmesebben éreztem magam. Természetesen még időre van szükségem, hogy magabiztosabbnak érezzem magam, de jól haladunk, és lépésről lépésre fejlődünk. Ma este tovább folytatjuk a munkát, és a holnapra koncentrálunk… Alig várom, hogy újra autóba üljek!”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Malajziai Nagydíj
Alesemény Péntek
Pálya Sepang International Circuit
Versenyzők Daniil Kvyat , Pierre Gasly
Csapatok Toro Rosso
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke marko, tost