Kvyat: Érintőre vettem a falat, de itt ez kell a sikerhez

Daniil Kvyat hatodik helyen végzett a tegnapi időmérő edzésen, ami egyben eddigi legjobb eredménye is lett a bakui versenypályán.

Daniil Kvyat, Toro Rosso

Daniil Kvyat, Toro Rosso

Simon Galloway / Motorsport Images

Az orosz versenyző közel járt hozzá, hogy a pénteki autótörés után ismét lezúzza a Toro Rossót, ám, mint mondta, ezen a pályán csak a határokon autózva lehet sikereket elérni.

„Minden egyes körben benne van a kockázat, ami az időmérő edzésen különösen nagy, hiszen a versenyzők a határokon autóznak. Itt ezt kénytelen vagy megtenni, ha jó eredményt akarsz elérni, ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy elkerüld a falakat. Az egyik körömben én is érintőre vettem, közel jártam a bajhoz, de az eredmény érdekében kockázatot kell vállalnod”, mondta, majd hozzátette, a csapat remek munkát végzett, a hatodik pozíció pedig egy remek kiindulóalap lehet egy sikeres futamhoz.

Még több F1 hír:

Elmondása szerint a pénteki autótörés csak a hasznára vált, hiszen megtanulta, hol vannak a határok, amiket nem szabad átlépni.

„A Q2-ben futott leggyorsabb körömben vettem érintőre a falat, ám szükség volt rá, hogy keményen nyomjam a pedált, máskülönben nem jutottam volna tovább - mindent beleadtam, és végül sikerrel jártam. Pénteken is kockáztattam, ami végső soron a hasznomra vált, hiszen a korábbi tapasztalatomat felhasználva az időmérőn úgy autóztam, hogy azt a bizonyos vonalat nem léptem át.”

Kvyat arra a kérdésre, hogy a jó eredmény mennyiben köszönhető a Honda új erőforrásának nem tudott válaszolni, véleménye szerint ezt inkább a Hondától kellene megkérdezni, ám azt hozzátette, hogy ennél jobb helyezést maximum csak kicsivel több szélárnyékban autózással lehetett volna elérni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón, ahogy Kubica beleállítja a Williamst a falba
Következő cikk A McLaren kihozta a maximumot az időmérőből, Norris ismét villantott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország