Kvyat: elvették tőlem a barcelonai győzelmet

Kvyat: elvették tőlem a barcelonai győzelmet

Daniil Kvyat úgy érzi, ő is megnyerhette volna a Spanyol Nagydíjat, de a versenyzőcsere révén be kellett érnie a 10. hellyel és az ismerkedéssel a Toro Rosso volánja mögött. Az orosz versenyzőnek még szoknia kell a kocsit, ami szerinte sokban eltér...

Kvyat a 10. helyen végzett Spanyolországban, ezzel 1 pontot szerzett vasárnap. Mozgalmas versenye volt, a végén az élmenők is képbe kerültek, és a lekörözések alatt éppen Buttonnal vívott, de a McLaren mögött ért célba.

„Több a pozitívum, mint a negatívum”- mondta az orosz versenyző az NBC Sportnak. „Az autó jónak érződött, versenyképes volt. Hozzá kell még szoknom, mert van pár eltérés ahhoz képest, mint amit vezettem. A futam második felében értettem meg igazán, hogyan működik, onnan már élveztem, különösen az utolsó etapot. Sokkal nagyobb volt a tempó, de nem akartam megzavarni az élmenők harcát, és Button ugyan könnyű célpont volt, de sikerült maga mögött tartania. Valamivel több pont is elérhető volt, de örülünk kell, jó nap volt”- mondta a versenyről.

Kvyat elmondta, az volt a legfontosabb, hogy befejezze a 66 körös versenyt, és ne kerüljön bele semmilyen incidensbe, így szokhatta a kocsit. Ugyanilyen fontos számára a kedden és szerdán zajló teszt, „mert minden optimalizálhatnak rá és akkor kényelmesebben fogja érezni magát” az autóban.

Milyen érzés látni, hogy Verstappen nyert azzal a kocsival, ami az övé volt még két hete? „Tudtuk, hogy ez a pálya jó neki… Most a Toro Rossóval vagyok, és tisztában vagyok a potenciálommal, és a lehetőség adott volt. Azt is tudom, hogy megnyerhettem volna a futamot… Elvették tőlem – ilyen egyszerű”- felelte.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniil Kvyat
Cikk típusa BRÉKING