BRÉKING

Kvyat egy nap világbajnok lenne: Marko szerint egy igazi „látnok” az orosz

Helmut Marko biztos benne, hogy a megfelelő fiatalt választották a Toro Rosso megüresedett ülésébe. Daniil Kvyat minden előfeltételnek eleget tesz, amivel kiérdemelte a Forma-1-es lehetőséget.

A bejelentésre a 7-es hangárban került sor élő adásban, a Servus TV „Sport und Talk aus dem Hangar 7” című műsorában. Ahogy Ricciardo esetében, úgy Kvyat szerződését is Marko erősítette meg. A 19 éves orosz versenyző olyan neveket előzött meg az ülésért folytatott harcban, mint António Félix da Costa vagy Carlos Sainz Jr.

„Nagyon büszke vagyok és iszonyatosan örülök, de a Red Bullnál mindig a teljesítményről van szó”- mondta Kvyat. „Hoznod kell a teljesítményt – ez a fontos. A Red Bull kezében van a döntés arra vonatkozóan, hogy ki a legalkalmasabb versenyző. Meghozták a döntést, én pedig köszönöm ezt a lehetőséget, és meg fogom erőltetni magam”- jelentette ki az orosz, aki Szirotkinnal együtt kettőre növeli a hazai versenyzők számát a 2014-es mezőnyben.

„Egy nap világbajnok leszek – ez minden versenyző célja, aki a Forma-1-be jön, és mindent bele fogok adni, hogy el is érjem”- szögezte le.

Marko felhívta a figyelmet Kvyat egyik erősségére, mely sokat nyomott a latba a döntéskor. „A rajt a legfontosabb pillanat egy versenyben, és egyes versenyzők nagyon érzik és átlátják azt, hogy ’ki van mellettem, még akkor is, ha éppen nem látom’, és Daniil bebizonyította ezt pár versenyen a Formula 3-ban”- mondta az osztrák.

Kvyat a szezon második felében fejlődött sokat, míg az év elején gondjai voltak – a rendelkezésre álló felszereléssel is. „Volt a pole-ban és kétszer is nyert, és a nyolcadik helyről feljött a másodikra, amikor megfordították a rajtsorrendet. A Formula 3-ban teszt nélkül rögtön a pole-ban volt, és az utolsó előtti versenyen ismét nyert Zandvoortban”- magyarázta Marko, hozzátéve, hogy Kvyat „megfelelő teljesítményt nyújtott”.

Marko nem gondolja, hogy a kiválasztott túl fiatal lenne. „Amikor a szezon elkezdődik, már 20 lesz. Sebastian Vettel lényegesen fiatalabban érkezett, és mi vagyunk a Red Bull; mi máshogy állunk a dolgokhoz. Ha valaki rendelkezik a szükséges előfeltételekkel a sebesség, a technikai érzék, és a munkamorál terén, akkor adunk neki egy esélyt”- jelentette ki.

A választást nem befolyásolta, hogy jövőre debütál az Orosz Nagydíj. „Hasonló a helyzet, mint Daniel Ricciardo esetében: mi a legjobb döntés középtávon a csapatnak és a Junior Programnak? Teljesen egyértelmű volt, hogy ezekkel a perspektívákkal rendelkezünk Daniil esetében, és ő jelenti az optimális megoldást.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2014: 18 és 19 éves orosz versenyzők a rajtrácson
Következő cikk Daniil Kvyat, akinél gyorsabb volt Susie Wolff: összesen 22 kör a neve mellett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország