BRÉKING

Kvyat: „Alonso elképesztő képességgel rendelkezik, akivel álom lenne harcolni a címért!”

Daniil Kvyat szuperlatívuszokban beszélt Fernando Alonsóról, akivel ha egy nap a bajnoki címért harcolhatna, egy álma válna valóra.

Az orosz tehetség tavaly mutatkozhatott be a Forma-1-ben. A Red Bull hamar szerződést kínált Kvyatnak, aki a Toro Rossóval debütált a legnagyobb kategóriában.

Sebastian Vettel bejelentette, hogy idő előtt távozik és 2015-től a Ferrarinál fog versenyezni. Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója pár perc gondolkozás után úgy döntött, hogy Daniilt viszi a négyszeres világbajnok helyére.

Kvyat eleinte rengeteget küszködött a Red Bullnál, és sokak szerint még legalább egy évet maradnia kellett volna a Toro Rossónál, de az orosz összeszedte magát, és immáron ugyanazon a szinten képes vezetni, mint a nála jóval tapasztaltabb csapattársa.

„A kezdetektől fogva nehéz dolgom volt, de most már van egy jó ritmusom, és sokat javult a helyzet. Rendszeres a pontszerzők vagyunk a csapattal, és sokkal kényelmesebben érzem magam velük, mint korábban, így azt mondhatom, hogy elég boldog vagyok azzal, ahogy a dolgaim alakulnak.” – fogalmazott a spanyol AS kérdésére Kvyat Szingapúrban.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Alonso 2016-tól a Red Bull-Ferrarinál folytathatja tovább! Az egyik legnagyobb durranás lenne idén! Kezdődik... fotó: dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. szeptember 18.

„A célom persze az, hogy a Red Bull újra nyerjen. Ehhez egy versenyképes autóra van szükségünk, és ez az, amin dolgozunk. Egyedülálló érzés felállni a dobogóra, amit nem minden pilóta érhet el a Forma-1-ben.”

Kvyatot többek között Fernando Alonsóról is megkérdezték, aki a legfrissebb pletykák szerint 2016-tól a Red Bullnál versenyezhet tovább.

„Mindannyian tudjuk, hogy Fernando egy nagyszerű és elképesztő képességgel rendelkező kétszeres világbajnok. Azt szeretném, ha újra ott lenne legelöl. Kiváltság és igazi öröm lenne számomra az, ha vele harcolhatnék.”

„Sajnálatos látni azt, hogy két világbajnoki címével a neve mellett ilyen helyeken kell küzdenie. Egy nap szeretnék vele harcolni a bajnoki címért, amivel egy álmom teljesülne.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb szenzáció a Forma-1-ben: Alonso 2016-tól a Red Bull-Ferrari versenyzője lehet
Következő cikk A helyzet reménytelen, de nem komoly: a Mercedes sem akarja, hogy kiszálljon a Red Bull

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország