Kvyat a példa Verstappen számára: Marko ugyanazt várja el a hollandtól, mint az idei újonctól

Kvyat a példa Verstappen számára: Marko ugyanazt várja el a hollandtól, mint az idei újonctól

Helmut Marko szerint nem kockázatos már jövőre F1-es autóba ültetni Max Verstappent, mert a 16 éves holland készen áll a feladatra, mindennel rendelkezik, hogy bajnok legyen. A Red Bull tanácsadója és tehetséggondozója kitért Jean-Eric Vergnére is.

Tavaly Daniil Kvyat igazolása "borzolta" a közvéleményt, de az orosz remekül helytállt, a legfiatalabb pontszerző lett a F1-ben. Marko felel a Red Bull Junior Programért, és ő dönt arról is, ki kapjon lehetőséget a továbblépésre, vagy ellenkezőleg, ki esik ki a keretből.

"A szezon közepén jelentjük be, hogy véget vessünk mindenféle spekulációnak, és azért, hogy valóban jól tudjon felkészülni a következő évre"- utalt az osztrák tanácsadó Verstappenre.

"Egy kicsit elkapatott minket az, amit Kvyattól láttunk, aki szinte tesztelés nélkül érkezett meg az F1-be, és azonnal pontot szerzett. Hasonló dolgokat várunk Maxtől. Másik oldalról el kell mondani, nyolc futam maradt Jean-Eric Vergne számára. Jó benyomást tehet azzal, ha szerez pár tényleg jó eredményt, ami segíthet neki a jövőbeni karrierében"- idézte Markót a Red Bull oldala.

//

Post by www.f1-live.hu.

A Red Bull tanácsadója hangsúlyozta, szerinte nem kockázatos leszerződtetni a fiatal tehetséget - egyébként is, megszokhatták a meredek lépéseket.

"17 lesz, amikor teljesíti az első versenyét, azaz meglehetősen fiatal"- ismerte el. "De nem gondolom, hogy ez kockázat lenne. Számos versenyen bizonyította, hogy tudja használni a fejét. Volt pár beszélgetésem vele, melyek során láthattuk, mennyire érett. Minden szükséges hozzávalóval rendelkezik, hogy abszolút bajnok legyen. Meglepett, mennyire gyorsan alkalmazkodott a Formula 3-hoz. A Norisringen volt az a pillanat, amikor azt gondoltam, nagyon különleges"- mondta.

"Vegyes körülmények között - inkább esős, semmint száraz - több mint 2 másodperccel volt gyorsabb mindenkinél"- hangsúlyozta.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniil Kvyat , Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING