Kvjat: "Szégyen, hogy ma sem tudom, mi lesz velem"

Danyiil Kvjat elmondta, mivel még nem kapott az AlphaTauritól információt Forma-1-es jövőjétől, mostantól „szabadon igazolható”, bár szerinte „szégyen”, ami körülötte folyik.

Daniil Kvyat, AlphaTauri

Charles Coates / Motorsport Images

Danyiil Kvjatot valószínűleg lecseréli az AlphaTauri a Red Bull és a Honda fiataljára, Juki Cunodára 2021-ben, miután a japán az idei Formula 2-es bajnokságban harmadik lett. A csapat egyelőre nem tett hivatalos bejelentést az orosz jövőjéről, de a Movistar kérdésére a következőket mondta:

„Gőzöm sincs, mi lesz, de nem tartom valószínűnek, hogy itt leszek jövőre. A csapat azt mondta, hogy Cunodát akarják, és hogy az az elsődleges, hogy egy fiatal versenyző üljön az autóban” – mondta, majd a Motorsport.com kérdésére arról is beszélt, mik a tervei a későbbiekben:

„Megpróbálok visszatérni, mert úgy érzem, hogy a megfelelő környezetben, körülöttem a megfelelő emberekkel és a megfelelő autóval nagyon versenyképes tudok lenni és még nagyon sok van bennem.”

Még több F1 hír:

„Persze nagyon hálás vagyok ezekért az évekért, nagyon, nagyon jó éveink voltak a csapattal, fantasztikus volt és remek emberek. Azonban eléggé szégyen, hogy nem tudok most nektek válaszolni, mert nem mondtak semmi hivatalosat. Ennyi.”

Kvjat az elmúlt két évet töltötte az AlphaTaurinál, ez volt a harmadik alkalom, hogy hozzájuk került. A csapat elődjénél, a Toro Rossóban mutatkozott be 2014-ben a sorozatban, majd a Red Bullba ment egy év múlva, végül négy versennyel a 2016-os szezon kezdete után visszatért.

2017-ben a Red Bull végül kirakta a programjából, ezután került vissza 2019-be a Toro Rossóba. Arra a kérdésre, hogy ez volt-e a vége red bullos karrierjének, Kvjat így válaszolt: „Soha ne mondd, hogy soha. Az élet erre megtanított.”

 

 „Viszont úgy érzem, már egy ideje fél lábbal az ajtón kívül vagyok. Erre a két évre kötöttünk szerződést, ennyi volt az üzlet. A többit már Helmuttól kell megtudnotok.”

Kvjat elmondta, hogy most már szabadon igazolható és 2021-re bármilyen lehetőségre nyitott, de azt is elárulta, hogy ki is hagyhatja a következő szezont: „Sok dologra nyitott vagyok, semmire sem fogok nemet mondani.”

„Jövőre talán inkább kiveszek egy év szabadságot, de majd meglátjuk. Nagyon jó lenne, ha bármi felmerülne, elgondolkodnék most minden ajánlaton. A cél azonban az, hogy valahogy visszakerüljek 2022-ben a Forma-1-be.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mercedes felfedte, mennyit számított a lejjebb tekert motor
Következő cikk A Red Bull Perez mellett döntött! – sajtóhír

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország