Kvjat Ricciardóról: a személyisége „kissé sok” volt nekem, de jól kijöttünk

Danyiil Kvjat az utóbbi hetekben többször is beszélt az F1-es pályafutásáról, és azon belül is a Red Bullnál töltött idejéről. Most arra emlékezett vissza, milyen volt a rivalizálása akkori márkatársával, Daniel Ricciardóval.

Daniil Kvyat, Red Bull Racing and Daniel Ricciardo, Red Bull Racing celebrate on the podium

Fotót készítette: Sutton Images

Kvjat 2015-ben csatlakozott a Milton Keynes-i gárdához, miután az újoncévét a testvércsapatnál, vagyis a Toro Rossónál töltötte. Ebben az idényben az orosznak rögtön sikerült legyőznie Ricciardót az év végi összesítésben, bár az istálló futamgyőzelem nélkül zárt.

Ez az eredmény már csak azért is volt érdekes, mert az ausztrál pilóta az azt megelőző évben le tudta győzni Sebastian Vettelt a házon belüli párharcban, és miután a német távozott a Ferrarihoz, Ricciardo lett a csapat vezére.

„Daniel akkoriban nagy szupersztár volt, hiszen le tudta győzni Vettelt, emiatt pedig komoly felhajtás övezte őt a csapatban és mindenhol máshol is. Szóval sokan úgy voltak vele, hogy igen, most már őt kell legyőzni, talán ő a mezőny legjobbja” – reflektált Kvjat a Track Limits podcastben.

„Ezt mondogatták nekem, szóval számomra hatalmas dolog volt, hogy le tudtam győzni. Ma már nyilván más a helyzet, de akkoriban még ő volt az egyik legjobb. Szóval tényleg nagyszerű év volt a 2015-ös, hiszen akkor kerültem fel a Red Bullhoz.”

Ezt követően nem sokáig voltak már azonban márkatársak, hiszen Kvjatnak 2016-ban négy versenyt követően vissza kellett térnie a Toro Rossóhoz, Ricciardo pedig megkapta maga mellé Max Verstappent. Ami viszont a kapcsolatukat illeti, Ricciardo bohókás személyisége „kissé sok” volt Kvjat számára, de ettől még kemény ellenfélnek tartja az ausztrált.

„Ő volt akkoriban az egyik sztár, vicces személyiség, szóval vonzotta a médiát. Nekem ez kissé sok volt ugyan, de ettől jól kijöttünk egymással. Persze azért a rivalizálás is nagy volt. Az elején még picit könnyelmű volt talán, de aztán komolyabban vette a dolgokat, amikor látta, hogy van tempóm.”

„Majd ő is sokáig kezdett maradni a motorhome-ban, a mérnökök már elmentek, mi viszont éjfélig tanulmányoztuk az adatokat, és vártuk, hogy ki megy el hamarabb. Sokra tartom őt. Szerintem azok az autók nagyon illettek hozzá, a gumikkal is jól bánt. Kemény ellenfél volt, és elvitt engem a határokig” – zárta gondolatát Kvjat.

Az orosz versenyző az idei F1-es szezont illetően pedig arról beszélt, hogy a Red Bull riválisai végre megértették, hogyan győzhetnek...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner Hamilton után Alonso képességeiről áradozott
Következő cikk Allison ítélete: a W14 egy gyenge F1-es autó a Mercedes színvonalához képest

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország