A Toro Rosso-Honda végzett az élen a harmadik F1-es tesztnapon Räikkönen és Ricciardo előtt

Daniil Kvjat gondoskodott arról, hogy ismét sokat beszéljenek a Hondáról, mellyel a harmadik tesztnapon lenyomta Kimi Räikkönen Alfa Romeóját és a Renault új pilótáját, Daniel Ricciardót is, aki harmadik lett.

Daniil Kvyat, Scuderia Toro Rosso STR14

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A hétfői és a keddi tesztnaphoz hasonlóan a versenyzők reggel 9 órakor kapták meg a zöld jelzést. Az első két naptól eltérően azonban melegebb volt a hőmérséklet a teszt legelején: hétfő (3°C), kedd (6°C), szerda (9°C).

A Williams több mint 1 órával a tesztnap kezdete előtt erősítette meg, hogy hajnali 4 órakor érkezett meg az autójuk a katalán pályára, de még mindig rengeteg a dolguk, és valószínűtlen, hogy az ebédszünet előtt meg tudják kezdeni a teszteket. Erre a vártnak megfelelően az ebédszünetig nem is került sor, amivel újabb fontos órák mentek el a britek tesztidejéből.

Red Bull Racing RB15

Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Sokat nem kellett várnunk az első autókra, mivel Hülkenberg, Räikkönen, Fittipaldi, Bottas, Kvjat és Vettel rögtön kihajtott a bokszból. 3 perc sem telt el, amikor megszületett az első idő, mely Bottas nevéhez fűződött a lágy gumikon: 1:25.237, 1:23.557, 1:23.133, 1:23.031, 1:35.157 – a finn közben aerodinamikai méréseket is végzett az autójára felhelyezett műszerekkel. 10 perc után már 8 megtett körnél járt, aminek a végén behajtott a bokszba. 

Még több F1 hír:

A Renault mindeközben megerősítette, hogy a nap első felében mellőzik a DRS használatát Ricciardo tegnap tapasztalt problémái miatt, amit akkor még nem sikerült megoldaniuk. Hülkenberg a program részeként délelőtt a rövidebb etapokra koncentrált a Pirelli lágyabb keverékeivel az R.S.19 volánja mögött. Az első idejét 23 perccel a zöld jelzés után teljesítette, közepes gumikon: 1:24.398, 1:22.348 (1. hely), 1:31.943, 1:21.802. 

9 óra 13 perckor a Red Bull és a Racing Point is kidugta az orrát egy installációs körre, miközben Fittipaldi teljesítette az első gyors körét a Haas autójával lágyon: 1:32.947, 1:27.968, 1:27.222, 1:24.346, 1:22.835 (1. hely), 1:22.801.  A Red Bull szintén aerodinamikai mérésekkel kezdte a napot. Az RB15 az első kerekek mögé kapta meg a mérőműszereket.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Vettel 9 óra 30 perckor egy lassabb körrel nyitott a Ferrarival a közepes gumikon: 1:26.398, 1:23.010, 1:22.012 (2. hely), 1:20.877 - ezzel az idővel vette át a vezetést (9:34), 1:22.257, 

Pérez is hamar mért időt ment a lágy gumikon: 1:24.383. A következő körével már a második helyen volt Vettel mögött: 1:20.914 - majd át is vette a vezetést: 1:20.666. Fittipaldi ugyancsak feljebb kapcsolt: 1:21.714 (3. hely), 1:21.913...

Räikkönen az első 45 perc végén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megérkezett az élre a lágy gumikon, abszolút legjobb idővel: 1:20.106, 1:19.989, 1:20.669, 1:20.958, 1:21.348, 1:22.280, 1:22.814. Bottas szintén javított a lágy gumikon: 1:20.693 (3. hely).

9 óra 56 perckor Vettel a közepes gumikon köszönt be az élen: 1:19.591. A másodikban majdnem 0.5, a harmadikban több mint 0.6 másodpercet gyorsult. A következő köre még gyorsabb volt: 1:19.350.  A második szektorban az abszolút legjobb időt rakta össze, de az elsőben is gyorsult, majdnem 0.2 másodpercet. Ekkor tartott 15 megtett körnél. Csak Räikkönennek volt több (18 kör).

Az első 1 órában így nézett ki a sorrend

1 Vettel Ferrari közepes (C2) 1m19.350s 20 kör
2 Räikkonen Alfa Romeo lágy (C3) 1m19.989s 19 kör
3 Perez Racing Point lágy (C3) 1m20.666s 8 kör
4 Bottas Mercedes lágy (C3) 1m20.693s 13 kör
5 Fittipaldi Haas lágy (C3) 1m21.714s 17 kör
6 Hülkenberg Renault közepes (C2) 1m21.802s 10 kör
7 Kvjat Toro Rosso szuperlágy (C4) 1m23.012s 11 kör

Verstappen az első mért körét 10 óra 15 perckor teljesítette a Red Bullal a Pirelli jelöletlen tesztabroncsain. Előtte 10 kört futott, mért idő nélkül. Pár perccel ezután Fittipaldi javított a közepes gumikkal és ugrott fel a negyedik helyre ideiglenesen: 1:20.179, 1:20.477, 1:21.431...

Vettel 10 óra 27 perckor ment egy újabb abszolút legjobb időt a közepeseken, amivel megerősítette a vezető helyét: 1:18.614 - 24. kör. Räikkönen szinte azonnal "válaszolt" erre, de lágy gumikon: 1:18.944. A legtöbbet az első szektorban javított, majdnem 0.4 másodpercet, de a másik kettőben is 0.2 másodperc felett volt. 

Körszámok 10 óra 31 perckor

Vettel 28
Fittipaldi 27
Räikkonen 22
Bottas 20
Verstappen 17
Kvjat 17
Perez 14
Hülkenberg 14

A második óra végén Fittipaldi javított az idején a negyedik helyen a közepes gumikon: 1:20.179.

A második óra végén a sorrend

1 Vettel Ferrari közepes (C2) 1m18.614s 35 kör
2 Räikkonen Alfa Romeo lágy (C3) 1m18.944s 31 kör
3 Perez Racing Point lágy (C3) 1m20.102s 21 kör
4 Fittipaldi Haas közepes (C2) 1m20.179s 33 kör
5 Verstappen Red Bull jelöletlen 1m20.661s 18 kör
6 Bottas Mercedes lágy (C3) 1m20.693s 21 kör
7 Hülkenberg Renault közepes (C2) 1m21.015s 31 kör
8 Kvjat Toro Rosso szuperlágy (C4) 1m23.012s 23 kör

A harmadik óra elején Vettel a lágy gumikkal folytatta a munkát: 1:18.161, 1:18.489, 1:19.608, 1:19.693...

11 óra 15 perckor Hülkenberg bevetődött az élmezőnybe a 34. körén a lágy gumikon, ami a harmadik helyre volt elég: 1:19.544, 1:19.157. Egy rövidebb etap végén vissza is tért a bokszba, miközben a McLaren több mint 2 óra után hajtott ki először a pályára. Sainz a Pirelli leglágyabb (C5) abroncsán volt odakint. 

Fittipaldi még bőven a déli harangszó előtt újra növelte a tempót és visszaszerezte a negyedik helyét: 1:19.664.  Hülkenberg közben egy legjobb középső szektort futott, ahol több mint 0.2 másodpercet javított, akárcsak az elsőben: 1:18.800. A német szuperlágy gumin mente ezt az időt, és ő volt a következő, aki bement 1:19 alá. 

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Még mielőtt piros zászló lett volna érvényben Fittipaldi leállása (11:35) miatt, Sainz lágy gumikon teljesítette az első idejét, amivel akkor az 5. helyen állt. 1:19.725. Fittipaldi, Räikkönen, Hülkenberg és Vettel volt előtte.

A Williams a leállás ideje alatt közölte, hogy az új autójukkal nem Kubica, hanem Russell teheti meg az első métereket. Az újonc már többször, több F1-es autóval is tesztelhetett korábban. Tavaly az F2-es bajnokságot nyerte meg.

A csapatok 11 óra 50 perckor kapták meg újra a zöld jelzést, kicsivel több mint 1 órával a hivatalos ebédszünet előtt. Vettel, Hülkenberg, Räikkönen, Pérez, Bottas és Kvjat hamar vissza is tért a pályára. Sainz az elsők között javított az idején a lágy gumikon: 1:19.513. Közvetlen Räikkönen volt előtte, szintén lágyon: 1:18.944. 12 óra 11 perckor a finn bajnok növelte a tempót, már a szuperlágy tappancsokon: 1:18.506. Az első és a második szektorban is 0.1 másodperc felett javított a szuperlágy gumikon, míg a harmadikban szinte ugyanazt az időt futotta meg, felugorván a második helyre Vettel mögé.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

Nem sokkal ezután Kvjat az utolsó helyről az ötödikre ugrott a lágy gumikon: 1:19.565. Előtte Fittipaldi is fokozta a tempót szuperlágyon. A második és a harmadikban szektorban is 0.1 másodperc felett gyorsult: 1:19.249. Valamivel több mint 30 perc volt hátra az edzésnap első felének leintéséig, amikor Räikkönen a szuperlágy gumikon az élre került: 1:17.762. Ezzel a finn volt az első, aki bement 1:18 alá. 

A nap első részét Räikkönen húzta be a C5-ös gumikon a korábbi csapattársa előtt, aki lágyon mente a legjobb idejét. A Ferrari mögött a Renault autóját találjuk Hülkenberggel szuperlágyon, majd jön Verstappen lágyon, aki kevés kört abszolvált reggel/délelőtt. A legjobb öt sorrendjét pedig a Haas brazil tesztpilótája, a legendás világbajnok Fittipaldi unokája zárja szuperlágy abroncsokon.

Még több F1 hír:

A mezőny második fele a McLaren nevével kezdődik. A britek szintén kevés kört mentek, sokat álltak a bokszban, de a Toro Rosso és a Racing Point sem vitte túlságosan túlzásba, ellenben a Mercedesszel, mely a legaktívabb volt. A németek közel 90 körrel zárták a nap első felét.

A C5 keverék a lehető leggyorsabb keverék, mely a C4-es szuperlágynál is gyorsabb.

A nap első felének végeredménye

1 Raikkonen Alfa Romeo szuperlágy (C5) 1m17.762s 64 kör
2 Vettel Ferrari lágy (C3) 1m18.350s 80 kör
3 Hulkenberg Renault szuperlágy (C4) 1m18.800s 63 kör
4 Verstappen Red Bull lágy (C3) 1m18.899s 48 kör
5 Fittipaldi Haas szuperlágy (C4) 1m19.249s 33 kör
6 Sainz McLaren lágy (C3) 1m19.354s 48 kör
7 Kvyat Toro Rosso lágy (C3) 1m19.507s 27 kör
8 Perez Racing Point lágy (C3) 1m20.102s 43 kör
9 Bottas Mercedes lágy (C3) 1m20.693s 88 kör

A tesztnap második fele Grosjean és Räikkönen pályára gurulásával kezdődött, 2 perccel a zöld jelzés után. A Haas istállónál délután a francia teljesített szolgálatot, míg a Renault-nál Ricciardo, addig a Mercedesnél Hamilton.

Grosjean az első idejét lágyon futotta meg: 1:19.358, 1:19.519 Ezzel szemben Räikkönen a közepes abroncsokon folytatta a munkát: 1:22.753, 1:22.762, 1:23.111, 1:23.529, 1:23.934...

A harmadik autó a pályán a Red Bull volt Verstappennel, aki ezúttal nem installációs köröket teljesített. Lágy gumikon folytatta a programját a holland. 

15 perc sem telt el, amikor Grosjean miatt félbe kellett szakítani a programot. A Haas megint egyszerűen megállt a pályán, idén már harmadik alkalommal. A francia a 8. köre után volt kénytelen kiszállni a gépből a pályán. A teszt nagyjából 15 perccel később folytatódhatott. A probléma ugyanaz volt, mint korábban Fittipaldinál, mely a gyújtótekercshez volt köthető. Az elvesztett idő miatt Grosjean csütörtök délelőtt újra autóba ül, míg délután Magnussen veszi át a munkát. 

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42

Fotó készítője: Williams F1

Röviddel ezután Räikkönen, Hamilton és Vettel mellett Russell is kihajtott, tehát bemutatkozhatott a 2019-es Williams, több mint 2 nap késéssel. A brit újonc az installációs körére a C4-es szuperlágy gumikon ment ki. Ezekben a percekben Ricciardo és Hamilton is teljesítette az első idejét: az ausztrál közepes, a brit jelöletlen gumikon. A Renault délután már engedélyezte a DRS használatát, miután orvosolták a problémát. 

Még több F1 hír:

Räikkönen kemény, Vettel lágy gumikon ment hosszabb etapokat. A két korábbi csapattárs hosszú időn át gyakorlatilag ugyanazokat a köröket teljesítették, hiába a különböző keverékek: 1:23, 1:24, 1:25. Igaz, ebben az esetben sem ismerhettük a pontos programot és az autók terhelését. A világbajnok néhány körön át beállt Kvjat mögé, tesztelvén az új első szárnyat, hogy az milyen hatással lehet az előzésekre, hiszen azt azzal a céllal kellett kifejlesztenie a mezőnynek. A Red Bull elmondása szerint körülbelül 15 millió euróba fájt nekik a Liberty Media és az FIA kötelező módosítása, készülvén a 2021-es aerodinamikai szabályokra. Vettel később a tesztet a McLarennel is "eljátszotta". A német nagyon híres arról, hogy precíz és mélyen elássa magát a technikában, így ez nem okozhat meglepetést.

 

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Ezek voltak a körszámok 3 órával a tesztnap leintése előtt

Vettel - 99
Räikkonen - 94
Bottas - 88
Hülkenberg - 63
Kvjat - 65
Fittipaldi - 48
Perez - 48
Verstappen - 52
Sainz - 33
Grosjean - 8
Hamilton - 10
Russell - 1
Ricciardo - 17

A nézőközönség délután sem panaszkodhatott, mert gyakorlatilag nem volt egy olyan pillanat sem, amikor ne lettek volna autók a pályán. A mezőnyből Räikkönen és Vettel mellett Kvjat, Sainz és a Mercedes is hosszú etapokat futott. Emiatt sokáig nem is láthattunk javulást az időkben. Először Ricciardo volt az, aki előrébb tudta verekedni magát a lágy gumikon. Ekkor már csak 2 óra volt hátra a tesztből, és ez volt az a pillanat is, amikor a Williams újra mozgásba lendült. Russell egy óvatos és lassú körrel kezdett a C4-es szuperlágyon: 1:56.073, 1:49.830. Két mért kör után visszahajtott a bokszba.

Grosjean 16 óra 17 perckor ment ki ismét a pályára, folytatván a programját. Ez remek alkalom volt számára arra, hogy javítson a korábbi körén: 1:19.270, 1:19.189, 1:19.060...

Russell a második kiállást követő több mint 30 percben tért vissza a katalán aszfaltcsíkra, hogy újabb mért köröket teljesítsen, ezúttal lágy gumikon: 1:31.441, 1:27.540, 1:26.417, 1:25.625. A 11. körben azonban majdnem összetörte a Williamst. A 13-as kanyar kijáratánál vesztettel el az uralmát az FW42 hátulja felett. Szerencséjére ott volt a bukótér, mert máskülönben csúnya csattanás lehetett volna belőle. 

16 óra 58 perckor Ricciardo újra növelte a tétet, de csak saját magának: 1:19.498. 

Körszámok az utolsó óra előtt

Räikkonen - 138 
Vettel - 134
Kvjat - 119
Bottas - 88
Sainz - 87
Verstappen - 86
Hamilton - 77
Perez - 67
Ricciardo - 63
Hülkenberg - 63
Fittipaldi - 48
Grosjean - 32
Russell - 11

Ahogy az várható volt, az utolsó 30 percben páran eleresztették a lovakat. Kezdődött minden Kvjat szuperlágyas körével (1:18.276), amivel a második helyre ugrott fel, de csak pár másodpercig, mert Ricciardo még jobbat ment, szintén a C4-es keveréken: 1:18.164.

Végül a tesztnapot kisebb meglepetésre a Toro Rosso-Honda nyerte meg. Kvjat az utolsó percekre felpakoltatta azokat a C5 jelölésű abroncsokat, amikkel sokáig Räikkönen vezette a tesztnapot. Ez a Pirelli leggyorsabb keveréke, amivel az orosz versenyző, ha egy hajszálnyival is, de jobb időt ment az Alfa Romeónál, ami mögött közvetlen Ricciardo zárt a Renault-val. Az ausztrál az eggyel gyengébb, C4 szuperlágy tappancsokat használta a legjobb körén.

Daniil Kvyat, Scuderia Toro Rosso STR14

Daniil Kvyat, Scuderia Toro Rosso STR14

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

Érdekesség, hogy az Alfa Romeo és a Ferrari is inaktív maradt az utolsó órára, amivel befejezettnek tekintették a programjukat. Ennek ellenére 138 és 134 kört tettek meg. Egyénként Kvjat ment a legtöbbet, míg csapatként a Mercedes: Bottas délelőtt 88, míg Hamilton majdnem 100 alkalommal hajtott körbe Barcelonában. A németek ezúttal is nagyon visszafogták magukat a köridőket tekintve, és csak a Williamst utasították maguk mögé.

A legjobb ötben végzett még Verstappen a Red Bull-Hondával 109 körrel a neve mellett, akit a másik gyári Renault és a Haas követett. Grosjean miatt a teszt hamarabb ért véget pár perccel, mert ismét megállt alatta a Haas, ezúttal a 6-os kanyarban.

A mezőny második felében találjuk a McLarent, a Racing Pointot, a Mercedest és a Williamst, mely 23 körig jutott. Sainz ezúttal nem tudott az élmezőnyben végezni, de a 90 megtett köre fontosabb volt ennél, míg Pérez 67 köre továbbra sem túl meggyőző.

Csütörtökön a negyedik, a hét utolsó tesztnapját rendezik meg, amiről szintén ÉLŐ közvetítést fogunk biztosítani, az eddig megszokott formában és intenzitással.

Végeredmény

1 Kvyat Toro Rosso szuperlágy (C5) 1m17.704s 137 kör
2 Raikkonen Alfa Romeo szuperlágy (C5) 1m17.762s 138 kör
3 Ricciardo Renault szuperlágy (C4) 1m18.164s 80 kör
4 Vettel Ferrari lágy (C3) 1m18.350s 134 kör
5 Verstappen Red Bull lágy (C3) 1m18.787s 109 kör
6 Hulkenberg Renault szuperlágy (C4) 1m18.800s 63 kör
7 Grosjean Haas lágy (C3) 1m19.189s 69 kör
8 Fittipaldi Haas szuperlágy (C4) 1m19.249s 48 kör
9 Sainz McLaren lágy (C3) 1m19.354s 90 kör
10 Perez Racing Point lágy (C3) 1m20.102s 67 kör
11 Bottas Mercedes lágy (C3) 1m20.693s 88 kör
12 Hamilton Mercedes lágy (C3) 1m20.818s 94 kör
13 Russell Williams lágy (C3) 1m25.625s 23 kör

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Racing Point: Nem az első szárny biztosítja idén a fejlesztői verseny „játszóterét”
Következő cikk Képgaléria: végre pályán a Williams 2019-es F1-es autója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország