Kvjat nem figyelt a Renault-kra

Daniil Kvjat azt remélte, hogy sikerül megelőzni a Renault-kat a konstruktőri tabellán az utolsó futamon, ám végül a kilencedik hellyel is beérte.

Daniil Kvyat, Toro Rosso

Daniil Kvyat, Toro Rosso

Andrew Hone / Motorsport Images

Daniil Kvjat nagyon sokáig nyúzta a kezdésnél használt közepes gumikat, és ennek köszönhetően egy kerékcserével vitte végig az Abu Dhabi Nagydíjat. A Toro Rosso versenyzője végül a kilencedik helyen két pontot szerzett.

Kvjat csapattársának, Pierre Gaslynak ezúttal nem volt szerencséje, a Stroll-lal és Perezzel való ütközés után sok időt vesztett, és emiatt gyorsan eldőlt, hogy nem lesz esélye pontot szerezni. A Renault mindkét versenyzője végül az első tízen kívül zárt, Kvjat két pontja pedig nem volt elég az előrelépéshez a Toro Rossónak.

Ettől függetlenül Kvjat elégedetten nyilatkozott. "Nagyon elégedett vagyok, erős volt az első szakaszom a közepes gumikon, és örülök, hogy egy jó versennyel zártam az idényt. Az volt a cél, hogy magasan zárjunk" - mondta Kvjat.

"Azt hiszem, hogy összeértünk Riciardóval, ami miatt megsérült az első szárny, és nem tudtam elkapni az előttem lévőket. Ráadásul Räikkönen mögött voltam előzésre készen, amikor kiderült, hogy nincs DRS" - mesélte az orosz.

Még több F1 hír:

"Nem segített ez egyáltalán, mert beszorultam Kimi mögé, pedig sokkal gyorsabb voltam. Ez elég nagy meglepetés volt, menet közben kerestem a DRS-t" - mondta a Toro Rosso versenyzője.

"Lehet, hogy volt volt esélyünk beérni a Renault-t, de nem figyeltem rájuk. Az előttem lévőket szerettem volna elkapni, de a sérüléssel nem ment" - mondta a futam után az orosz.

"A srácok folyamatosan azt mondogatták, hogy jól megy a dolog, csak folytassam így, ebből sejtettem, hogy pontokért mehetünk. Szóval csak nyomtam, hogy lehet, igyekeztem nagyon kiegyenlített köröket teljesíteni. És az első szakasz volt a legfontosabb" - mondta Kvjat.

Az is felmerült ugyanakkor, hogy a kerékcsere mégis késve történt, legalábbis Sergio Perrez még elcsíphető lett volna. "Talán. Talán igen, talán nem. Nem tudom, mi történt pontosan. De ez már késő volt, elég pár méter, és már késő."

 

Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas "biztos benne", hogy jövőre meg tudja tenni a megfelelő lépéseket a vb-cím felé
Következő cikk Sainz: Mindennél jobban akartam a 6. helyet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország