Kvjat: Megkeresett a Ferrari, hogy náluk vezessek, de nem működött a dolog

A korábbi F1-es pilóta Danyiil Kvjat elmondta, hogy a Ferrari szerződtetni akarta még a Red Bull-os időszakában, azonban pár hónappal később már egy másik Scuderiánál versenyzett.

Daniil Kvyat, Scuderia Toro Rosso

Danyiil Kvjat 2013-ban bajnok lett a GP3-ban, majd 2014-re ülést kapott a Toro Rosso F1-es csapatánál. Az orosz versenyző villámkarrierje tovább folytatódott, Vettel távozása után 2015-től már a Red Bull versenyzője volt Daniel Ricciardo mellett.

Kvjat itt sem vallott szégyent, egyetlen közös szezonjukban összetettben az ausztrál pilóta előtt végzett. Az F1.com-nak arról beszélt, hogy 2015 telén megkereste őt a Ferrari, de a Red Bull miatt nem tudott az olasz istállóhoz igazolni:

„A tél egy kicsit furcsa volt, mert megkeresett a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene. Azt mondták, hogy azt akarják, hogy náluk vezessek, és elkezdtünk többet beszélgetni egymással.”

„Aztán végül egyértelművé vált, hogy nem fog működni a dolog, mert elég erős volt a kötelékem a Red Bullhoz. Együtt folytattuk 2016-ra, az autó is fejlődött, de nem akkor, amikor még én is ott voltam. Aztán persze jött a híres csapatváltás.”

Kvjat azt is elmondta, nem érte váratlanul az, hogy 2016-ban már csak 4 futam jutott neki a Red Bull A-csapatánál – a helyére Verstappen érkezett, aki rögtön a Spanyol Nagydíjon győzni is tudott.

Még több F1 hír:

„Éreztem, hogy valami lesz, és hogy Marko már azelőtt pilótát akart cserélni, hogy kimentünk volna a pályára az új autóval. Helmut azt mondta, hogy szinte minden versenyen meg kell vernem Danielt. Én meg úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk, Daniel nem egy idióta, mindent bele fogok adni, ahogy ő is.”

„Az első néhány verseny trükkös volt, de voltak egyértelmű előrelépések, mint például Kínában, aztán jött Szocsi, amire nyilvánvalóan szükségük volt, de néha megesik az ilyen” – mesélte Kvjat, majd rátért arra, milyen volt újra a Toro Rossónál versenyezni:

„Nehéz időszak következett, mert eléggé visszaesett a motivációm amiatt, hogy ismét a Toro Rossónál kellett vezetnem, és az autó is más filozófiát követett. Carlos nagyon éhes volt, magabiztos volt az autóban, és pedig nem voltam sem éhes, sem magabiztos. És egy éhes Carlos ellen semmit nem tudsz tenni ezzel a mentális hozzáállással” – magyarázta az F1.com-nak.

Eközben szokatlanul fog indulni az idei F1-es szezon, míg Mazepin merész kijelentést tett Mick Schumacherről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 1250 lóerővel, 900 kg-os tömeggel jöhet a Red Bull RB17
Következő cikk Szabadon igazolhatóvá akar válni a 2023-as F1-es szezon egyik legjobbja – sajtóhír

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország