Kvjat lényegében „vakon” fog vezetni Törökországban

Danyiil Kvjat felfedte, hogy a koronavírus miatti korlátozások megakadályozták őt abban, hogy hozzáférjen a csapat szimulátorához, emiatt pedig bizonyos szempontból vakon kell majd vezetnie, amikor megérkezik a most hétvégi Török Nagydíjra.

Kvjat lényegében „vakon” fog vezetni Törökországban

A török aszfaltcsík 2011 óta először látja majd vendégül az F1 mezőnyét, és sok pilóta úgy érkezik majd meg oda, hogy legfeljebb junior szériákban ment a pályán vagy virtuálisan körözgethetett rajta.

Az AlphaTauri versenyzője, Danyiil Kvjat, aki Monacóban él, most a következőket fedte fel ezzel kapcsolatban: „Semmilyen kategóriában nem mentem az isztambuli pályán, és a jelenlegi helyzet miatt még a szimulátorban sem próbálhattam ki, szóval igazából a nulláról indulok majd.”

Még több F1 hír:

„Persze tudom, hogy merre tartanak a kanyarok és megnéztem pár korábbi futamot is. Tudom, hogy az óramutatóval ellentétesen megy körbe, hasonlóan Imolához, és hogy sok rajta az emelkedő és lejtő is, szóval érdekes hétvégét várok.”

Az utazási korlátozások és a lezárások megakadályozták a pilótákat abban, hogy úgy edzenek és készüljenek, mint ahogyan azt normál esetben tennék. Ráadásul a társaságot is kerülniük kell, hogy csökkentsék a vírus elkapásának kockázatát és az esetleges futamkihagyást.

„Én mindig nagyon odafigyeltem és óvatos voltam az egész vírushelyzettel kapcsolatban. Valójában egész évben az voltam, de ugyanakkor valahogyan meg kell találni a módját, hogy biztonságosan élhess is egy kicsit, máskülönben megőrülnél!”

 

„Én a jó higiénia alapjaira koncentráltam, valamint tartottam a távolságot másoktól, viseltem a maszkot és ehhez hasonlók.”

A csapattárs, Pierre Gasly hozzátette: „Arról szólt ez, hogy olyan sokat maradjunk otthon, amennyit csak lehet, de közben edzünk is, és biztosítsuk, hogy a konditerembe menet is a legkisebb kockázatot vállaljuk.”

„Egyre nehezebb fitten maradni és élni a normális életet az újboli szigorítások miatt. Tartanod kell magadat a szabályokhoz, hogy biztosan nem kapd el a vírust a szezon vége előtt” – jegyezte meg Gasly.

Egy szurkoló komoly összeget vihetett haza Hamilton imolai sikere után

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Schumacher: "Hamilton politikai szerepvállalása veszélyes az F1 számára"
Előző cikk

Schumacher: "Hamilton politikai szerepvállalása veszélyes az F1 számára"

Következő cikk

Így áldozta fel a Ferrari Schumacher versenyét Massa első győzelméért

Így áldozta fel a Ferrari Schumacher versenyét Massa első győzelméért
Hozzászólások betöltése