Kvjat és Gasly válaszolt a jövőt érintő kérdésekre

Daniil Kvjat és Pierre Gasly számára is a Red Bull jelentené a következő opciót, de korábban mindkettejüket lefokozták, így nem valószínű, hogy kapnak egy második esélyt Milton Keynesben.

Pierre Gasly, AlphaTauri arrives

Pierre Gasly, AlphaTauri arrives

Mark Sutton / Motorsport Images

Még mindig vannak üres helyek a következő évre vonatkozólag, és lehetnek meglepetések. Legalábbis papíron több szabad ülés is van, bár egyre fogyatkoznak a lehetőségek. Csütörtökön a Hungaroringen is volt egy ilyen bejelentés.

A Williams erősítette meg, hogy George Russell és Nicola Latifi is marad a helyén, ami erősen előrevetítheti, hogy Valtteri Bottas 2021-ben is a Mercedes versenyzője lesz. Sebastian Vettel azonban lehetséges, hogy az Aston Martinhoz kerül Sergio Pérez helyére.

Az AlphaTaurinál nem valószínű, hogy változtatni fognak. Daniil Kvyat és Pierre Gasly is jó munkát végez. A juniorok közül pedig most egy olyan tehetség sincs, akinek a Red Bull azonnal ülést akarna adni az F1-ben.

„Nos, azt hiszem, a Red Bull helyzete teljesen egyértelmű. Amikor szerződést kötnek velünk, nyilvánvalóan a top-csapat és a Red Bull jelenti számodra a következő opciót. Szerintem a dolgok egyértelműek Alex és Max kapcsán.”

„Úgy vélem, hogy mindkét versenyző jó támogatást kap, és az én oldalamról annyit mondhatok, hogy a lehető legjobb tudásom szerint járok el az autómban. Meglátjuk a jövőben rejlő lehetőségeket, de ebben a pillanatban az AlphaTaurira koncentrálok.”

„Ez egyben az első szezonunk is ebben a formában. Azt hiszem, nagyszerű dolgok vannak készülőben a csapattal, és most ez az egyetlen, amire koncentrálok.” - mondta Kvjat, aki után Pierre Gasly is mondott néhány szót.

„Ugyanez a helyzet. Tavaly már itt voltam, és most az AlphaTauri első szezonjában veszek részt, ami egy nagyszerű projekt. Most versenyről versenyre haladok, és minden pillanatot élvezek velük. Igyekszünk, és annyira keményen dolgozunk az autóval, amennyire csak tudunk. Meglátjuk, hogy mi lesz a jövőben. Még semmi sem történt.”

 

Hamarosan kiderült, mi lesz Räikkönen jövőjével

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ricciardo a Stájer Nagydíj után megbeszélte a dolgot: a Renault máskor gyorsabban reagálhat
Következő cikk Raikkönen: Vettelnek nem kell megváltoztatnia a hozzáállását, ha egy középcsapathoz szerződik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország