Kvjat elvégzi a munkát, ha kell, a Red Bullnál is

Daniil Kvjat nagyon sokat fejlődött fejben, és nem igazán tesz különbséget abban, hogy a Toro Rossónak vagy a Red Bullnak versenyez. Mindez a teljesítményén is jól látszik és szépen halad előre.

Daniil Kvyat, Toro Rosso

Daniil Kvyat, Toro Rosso

Joe Portlock / Motorsport Images

Daniil Kvjyat mindig is egy gyors versenyző volt, de mentális gondjai voltak a Red Bullnál, hiába futott egy erősebb első évet a csapatnál, ahol rögtön legyőzte Daniel Ricciardót. A következő szezonban már visszamenesztették a Toro Rossóhoz, ahonnan később szintén mennie kellett. Akkor úgy tűnt, számára véget ért a Forma-1.

Még több F1 hír:

Kvjat a Ferrarinál szimulátoros pilótaként dolgozott 1 évet, majd jött a nem várt lehetőség és visszatérhetett a Toro Rossóhoz. Az orosz láthatóan sokat fejlődött mentálisan, messze kiegyensúlyozottabb, és igen másképp közelíti meg a dolgokat. Ennek ellenére nem ő kapta meg Pierre Gasly helyét, hanem az újonc Alexander Albon.

Legutóbb Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója azt mondta, Kvjat marad a helyén, de a hivatalos megerősítés még várat magára. A versenyző természetesen örül ennek, de nem foglalkozik a pletykákkal, így azzal sem, hogy később talán újra esélye lehetne a Red Bullnál, bár ott Albon a favorit.

„Ha ezt mondta, akkor úgy van. Szóval... Pozitív gondolatok vannak bennem, és folyamatosan dolgozom. Hogy őszinte legyek, nem teszek különbséget, amikor a Red Bullnak vagy a Toro Rossónak dolgozom. Bármilyen munkát is adnak nekem, azt megcsinálom. Ha ez a munka a Toro Rossónál van, akkor a lehető legjobb munkára fogok törekedni. Ha pedig valahol máshol kapok munkát, akkor is ugyanerre törekszem, szóval nem teszek különbséget.”

 

„Egyszerűen csak végzem a munkámat, ennyi és nem több. Nem gondolok arra, hogy milyen lenne ez más helyzetben, egy másik autóban. Csak a munkámat végzem, csinálom azt, amire megkérnek. Nem gondolkozom túl mélyen erről, ahogyan arról sem, hogy milyen tapasztalattal rendelkezem. Ezek felesleges dolgok, nem visznek előre. Dolgozom, mert ez az, amit tennem kell, és ez az, amit csinálni akarok.”


Íme egy látványos videós anyag az IndyCar legutóbbi tesztjéről, amikor két autóra is felkerült a Red Bull által kifejlesztett szélvédő. Will Power és Scott Dixon gyűjtött adatokat a biztonságtechnikai elemről Indianapolisban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Így "engedte el" Norris Albont Oroszországban
Következő cikk A Williamsnek a lengyel rajongók is hiányozni fognak Kubica távozása után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország