BRÉKING

Küzdelmes nap a mezőnyben: Force India, Toro Rosso, és Co.

Nico Hülkenberg hozta, amit tőle megszoktak, és a nagyok közelében landolt a VJM07-tel. A Marussia felemás képet mutat, a Toro Rosso elégedett lehet.

Nico Hülkenberg (7.)

"Elég nagy kihívást jelentett a mai nap ilyen körülmények között. Iszony sok eső volt, állóvíz, függöny. A látási viszonyok gondot jelentettek, nehezen láttad a fékpontot. Ilyen körülmények között trükkös vezetni ezeket a nyomatékos motorokat, nagyon finoman kell bánnod a gázzal, amikor kigyorsítasz a lassú kanyarokból. Ennek ellenére élveztem a kihívást. A hetedik helyen vagyunk, a legjobb tízben, egymás után másodjára. Elégedettek lehetünk vele. Egész hétvégén megmutattuk, esőben és szárazon is a top 10-ben tudunk lenni, remélem, holnap jó kis pontokat szerezhetünk."

Sergio Pérez (14.)

"Nagyon nehéz körülmények voltak odakint ma, és minden egyes körben folyamatosan változtak - különösen a Q2-ben. Jobban éreztem az intergumikat, szemben az esőgumikkal - utóbbiak esetében nehezen tudtam megtartani a hőmérsékletet, nehéz volt összerakni egy jó kört. Holnap majd meg kell próbálni feljönni a 14. helyről, de látni kell, milyen lesz az időjárás. Azt is meg kell oldani, hogy blokkol a hátulja, ami a fékezés alatt fejti ki a hatását esős időben. Biztos vagyok, lehet egy jó versenyünk, és harcolni fogok, hogy olyan sok pontot gyűjtsek, amennyit csak lehet."

Jean-Eric Vergne (9.)

"Boldog vagyok, hogy a 9. helyen végeztem, és zsinórban másodjára a legjobb tízben. Nehéz időmérő volt, nem volt könnyű vezetni az autót. Sohasem voltunk igazán gyorsak, de a Q2-ben tudtam futni egy nagyon jó kört, ami bejuttatott a Q3-ba. Minden adatot meg kell nézni, miért vagyunk ennyire lassúak esőben. Elég biztos vagyok benne, jó munkát tudunk végezni a csapattal holnap. Remélhetőleg pontszerző helyen fogunk végezni, ahogy tettük Melbourne-ben. Határozottan megvan hozzá az autónk."

Daniil Kvyat (11.)

"Kár, hogy pont a csapattársam ütött ki a Q3-ból a legvégén, de Jev ma gyorsabb volt nálam, én pedig konzervatív voltam az utolsó körömben. Ami az Alonsóval történt incidenst illeti, rosszak voltak a látási viszonyok, és szerintem ő sem látott engem, nekem jött. Normális, hogy nem látott, mivel nagy volt a vízfüggöny. Most nézzük meg, mi lesz majd holnap, mivel lényegében a körülményeken fog múlni. A Q3 meglehetett volna ma, de a 11. hely jó kiindulási pont."

Esteban Gutiérrez (12)

"Ez egy jó időmérő volt. Délelőtt nagyon elfoglaltak voltunk, próbáltunk mindent összerakni. Mindenki remek munkát végzett, és sikerült felülkerekedni a kisebb hibákon, hogy egy megbízható autónk legyen. Szeretném megköszönni a csapatomnak és a Ferrarinak, mivel nagyon keményen dolgoztak, hogy tovább fejlesszék az erőforrást. Elég kemény körülmények uralkodtak a pályán. Ennek ellenére sikerült fejleszteni az autót az időmérő alatt, igazítottunk az aeroegyensúlyon, guminyomáson. Jó nap volt. A 12. hely remek kiindulási pozíció, figyelembe véve a teljesítményünket. Holnap a legjobbat fogjuk nyújtani."

Adrian Sutil (18.)

"Az volt a stratégiánk, hogy valamivel később menjünk ki a pályára, mivel a pálya normális esetben ilyenkor a legjobb. Sajnos ismét elkezdett esni az eső. Fejlődhettünk volna, de a piros zászló miatt nem volt több időnk. Nagyon nehéz volt vezetni az autót ilyen körülmények között, mivel a gumik egyszer sem tapadtak eléggé. Sok munka áll előttünk. Jelen pillanatban nehéz futni egy jó kört. Türelmesnek kell lenni, lépésről-lépésre fejlődni."

Max Chilton (21.)

"Némileg frusztráló volt ez az időmérő, mivel egész hétvégén megvolt a tempó. Ilyen körülmények között csak egyetlen esélyed van arra, hogy mindent összerakj, és az egyetlen alkalommal, amikor futhattam volna egy tiszta kört, nem volt elég ERS-em. Egyben forgalom is akadályozott, így egy kicsit katyvasz volt az időmérő. Kár érte, eléggé bíztam az autóban. Nem tudjuk, mit fog hozni a holnapi nap, de minden eshetőségre felkészültem az időjárást illetően. Olyan autónk van, amivel kihasználhatjuk a lehetőségeket."

Jules Bianchi (19.)

"Szerintem jó kis időmérő volt, és egy olyan, amin nem volt gondunk az ERS-sel. Ez pozitívum. Most dolgoznunk kell a nehézségeken, amiket először tapasztaltunk meg esőben. Nagyon sokat és sokszor változtak a körülmények, így az időzítés mindig is fontos volt ma. Most dolgozni fogunk a versenyen holnapra, mivel jó eredményt érhetünk el, ha a körülmények kedveznek nekünk. A legjobbat kell kihozni mindenből."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Caterham: Kobayashi küszködött. Ericsson falhoz kente az autóját
Következő cikk Czollner Gyula kérdez, Hujber Dávid és Szabó Róbert válaszol: Forma-1!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország