Kulisszatitkok Abu Dhabiból: a hős Kubica, a nyakfájós Ricciardo és a hanyag Verstappen

Az Abu Dhabi Nagydíj pénteki napján érződött a mezőnyön, hogy már az idei utolsó versenyhétvégénél járunk - a 2019-es szezon már a nyakunkon. Szokásunkhoz híven szemezgettünk az érdekességekből.

Robert Kubica, Williams Racing

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Kubica, az F1 hőse

Az Abu Dhabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján a média egyik munkatársa rosszul lett a melegben, majd a lengyel félbehagyta az interjúját, odaszaladt az orvosi központhoz, hogy segítséget hívjon, illetve törölközővel és vízzel érkezett vissza. Ezt követően megvárta, míg az illetővel minden rendben lesz.

Etihad Airways F1-es "ruhában"

Az Etihad Airways megerősítette, hogy az egyik repülőgépükkel ők is részt vesznek majd a vasárnapi verseny előtti shown - az A380-ason az F1 mellett Zayed évét is feltüntetik. (Sheikh Zayed az Egyesült Arab Emirátusok alapítója és korábbi uralkodója volt, aki éppen 100 éve született, így az idei évben őrá emlékeznek. 2004-ben hunyt el.)

A különleges F1-es megjelenéshez a divattervező, Diane von Furstenberg is hozzájárult: novemberben a légiutas-kísérőknek egy különleges sálat, illetve nyakkendőt kell viselniük. A versenyhétvégén ugyanez a dizájn tűnik fel a turistaosztály fejtámláin is.

 

Hamilton szerencsés kis szurkolója

Lewis Hamilton nem elég, hogy aláírta a kis szurkolója sisakját, meg is ölelte a kislányt, majd egy csokit is megfeleztek. Ritkán látni ennyire közvetlen kapcsolatot a versenyzők és szurkolóik között.

 

Ricciardo nyakmerevítőt hord

… azonban a Red Bull versenyzője nem akart belemenni a részletekbe, mikor megkérdezték tőle, miért. "Minden rendben. Egyszerűen egy hosszú éven vagyunk túl. Nemrég csak egy kicsit megrándult." - mondta Ricciardo a Sky Sports F1 előtt.

Hamiltonnál a kép és a szöveg elcsúszott...

Lewis Hamilton érdekes posztot tett ki Twitterre, hiszen a kép mintha egy divatfotózáson készült volna, míg a posztban épp az idei szezont búcsúztatja: "Ahogy megközelítjük a szezon utolsó versenyét, nem tehetek róla, de olyan megbecsültnek érzem magam minden szeretetért és támogatásért, melyet az utunk során kaptunk, mely elvezetett idáig. Köszönöm a pozitív energiáitokat. #hálás".

 

Ping-ponggal melegítettek a Renault-nál - Sainz érdekes mozdulatokkal ünnepelte a sikeres menetet...

Carlos Sainz ping-pongozás közben cseppet kifigurázta magát is.

 

Ragyogó és fényes sisakkal köszön el az F1-től Vandoorne - legalábbis egyelőre az utolsó futama vár rá a sportban

Stoffel Vandoorne fényes sisakkal zárja F1-es pályafutását - reményei szerint nem örökre...

 

A FOM egy érdekes kameraszöggel "kedveskedett" az elköszönő Alonsónak az első edzésen

Alonso nemcsak egyedi kocsifestéssel, hanem egyedi sisakdizájnnal is fel van vértezve erre a hétvégére.

 

Gasly szerint Abu Dhabi "más szintet" jelent - azt is megmutatta, miért gondolja így

A Toro Rosso versenyzője egy érdekes taxit osztott meg az Instagramon, ugyanis egy Lamborghinire került fel a jellegzetes felirat és világítás. A francia szerint „egyáltalán nem rossz” taxisofőrnek lenni arrafelé.  

 

Verstappen égve hagyta az egyik lámpáját

Max Verstappen Aston Martinjának bal hátsója égve felejtődött Abu Dhabiban.

 

Sainz vs Hülkenberg

Az Abu Dhabi Nagydíj előtt Carlos Sainz Jr és Nico Hülkenberg szurkolói csaphattak össze, ugyanis a Renault arra kereste a választ, kinek vannak a legszuperebb rajongói.

 

Gumizzunk

A Pirelli sportigazgatója, Mario Isola nem gondolta volna, hogy az F1-es szezonzárón ilyen nagyok lesznek a különbségek az egyes keverékek között: "Elég jelentős a különbség a hiperlágy és az ultralágy között - valamivel nagyobb is, mint amire számítottunk." Abu Dhabiban egy gyors körön több mint egy másodpercet mértek a két keverék között. Továbbá, három tized választja el az ultralágyat és a szuperlágyat "ami éppen annyi, amivel számoltunk. A legtöbben a hiperlágyon juthatnak tovább a Q2-ből, ahogy ez egy életképes versenygumi is lehet."  

A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel a pénteki szabadedzések után megjegyezte: "A hosszú etapokat nem értettük meg a hiperlágyon, de a gyors köröknél egy második próbálkozáshoz is elégnek bizonyultak. Erre nem számítottunk." 

A versenyzők a szabadedzések alatt 1571 km-t tettek meg a szuperlágy keveréken, vagyis összesen 15 szettet használtak el, míg az ultralágyon 1638 km-t futottak, és 19 szettet koptattak el - végül messze a hiperlágy bizonyult a legnépszerűbbnek a 49 elhasznált szettel, ami 3076 megtett km-t jelent. 

A szuperlágy bírta a legjobban, hiszen Räikkönen 27 körrel a legtovább jutott, míg az ultralágyon Bottas tartja a "rekordot" 26 körrel, a hiperlágyon pedig 18 körrel Verstappen ment a legtöbbet. 

FP1: legjobb idők az egyes keverékekkel

KEVERÉK VERSENYZŐ IDŐ
SZUPERLÁGY Bottas 1:39.452
ULTRALÁGY Hamilton 1:39.543
HIPERLÁGY Verstappen 1:38.491

FP2: legjobb idők az egyes keverékekkel

KEVERÉK VERSENYZŐ IDŐ
SZUPERLÁGY Hamilton 1:39.083
ULTRALÁGY Ricciardo 1:38.532
HIPERLÁGY Bottas

1:37.236

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo a dobogóról álmodik Abu Dhabiban
Következő cikk Grosjean: Az új kerékvetők nem ütik meg az F1-es szintet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország