Elemzés

Kulisszatitkok: A Mercedes 250 millió euróból tartja el a gyári istállóját

A Mercedes költségvetésének nagy részét a saját márkájuk állja, a csapat ugyanis az évek óta tartó sikerei ellenére egyelőre nem tudott komolyabb szponzorpénzeket bevonzani.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Az nem kérdés, hogy a Mercedest anyagilag a német márka tartja fenn, hiszen 50 millió eurónyi szponzori pénzzel és 200 millió eurónyi partneri pénzzel gazdagodnak minden szezonban. 

Aztán ott van a legbőkezűbb támogatójuk, a Petronas, aki egyben a technikai partnerük is, vagyis kéz a kézben dolgoznak az istálló sikeréért. A Petronas évente 40 millió eurót utal a Mercedesnek szponzorpénzként, és további 1 millió eurót a partnerségért. 

Aztán jön a Quallcomm, az amerikai technológiai óriás, akik 9 millió euróval járulnak hozzá a Mercedes kiadásaihoz - 3.5 millió euró szponzori és 5.5 millió euró partneri pénzzel.

Majd az Epson és a UBS is 4-4 millió eurót adnak az ezüstnyilaknak.

Tehát a Mercedes 112,5 millió eurót gyűjt be a szponzoroktól és 385 millió eurót a partnerektől (köztük a FOM-tól, akiktől a jogdíj folyik be, melynek összege 172 millió euró). 

Figyelemre méltó a Mercedes jogdíja, ami az elmúlt három évben látott dominanciájuknak köszönhetően a legmagasabb kellene, hogy legyen, de a Ferrari még így is beelőzi őket - az olaszok 204,5 millió eurós jogdíjjal gazdagodnak a különleges F1-es megállapodásuk révén. (Hiszen a maranellói csapat az egyetlen, mely a széria kezdete óta minden évben rajthoz állt a Forma-1-ben.)

A Mercedes bevételei tehát ezek alapján összesen 497,5 millió euróra rúgnak - ezzel pedig ők az elsők a mezőnyben. Csakhogy ez nagyban köszönhető az anyavállalatnak. 

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Force India 2016-ban veszteséget termelt
Következő cikk Sauber: Ericsson dobogókat akar, Wehrleinnak bizonyítania kell?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország