Kulisszatitkok a Hungaroringről: Hamilton "csirkelába", Palvin Barbi jótékonykodása, és tisztaságmánia

A Magyar Nagydíjon mi is kint vagyunk, vagyis megpróbáltuk összegyűjteni nektek a legtöbb érdekességet a pályán kívülről, a paddockból - illetve Budapestről.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, meets fans

Steve Etherington / Motorsport Images

Nézzük a legérdekesebb és legviccesebb pillanatokat és nyilatkozatokat a mai napról, a Magyar Nagydíj helyszínéről, vagyis a Hungaroringről.  

Wolff simán legyőzné Hornert

A Magyar GP hétvégéjén egy olyan ötlettel álltak elő, hogy az F1-es csapatfőnököknek kellene megküzdeni egymással. Toto Wolff készen áll a kihívásra, főleg, ha Christian Hornerrel, a Red Bull első emberével kell megvívnia.

„Úgy fogalmaznék, hogy ambiciózusabb vagyok, mint amennyire tehetséges.” – mondta viccesen a Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján – „Azonban Christian ellen ez is elég lesz.” – viccelődött.

„Készen állok a kihívásra.” – tette hozzá.

A McLaren beköszönt

 

Hamilton úgy véli, „csirkelába” van

Lewis Hamilton nagyon örül a szabályváltoztatásoknak, amik lehetővé teszik, hogy a következő szezontól felszedjen néhány kilót, és ne kelljen folyton fogyókúráznia.

„Egészségesen eszem, vagyis könnyű ételeket választok. A magasabb versenyzőkön azonban nagyobb a nyomás. Emiatt is menőnek tartom a szabályváltoztatást, mert nehezebb és erősebb lehetek.”

„Természetesen továbbra is top formában szeretnék maradni, és nem növelném a súlyomat.” – tette hozzá a címvédő a Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján.

„A közösségi médiában ez egy komoly probléma, hiszen mindenki egy bizonyos módon néz ki. Néha én is felébredek, és bizonytalannak érzem magam. Szerintem csirkelábaim vannak, pedig két napja volt lábnap, vagyis most járni is alig tudok.” – viccelődött.

„Alig várom már, hogy jövőre változtassak az edzéstervemen.” – tette még hozzá zárásképp.  

A robogósok

 

Több mint másfél millió forintba került a Saubernek a bokszutcában elkövetett hiba

A Sauber a második edzés elején hajtotta végre azt a kerékcserét, ami nem sikerült tökéletesen, ugyanis az egyik kerék nem volt megfelelően rögzítve, és így engedték útjára Ericssont. A csapat azonnal reagált, szóltak a svédnek, hogy álljon félre, aki meg is tette ezt a bokszutca végén, biztonságos módon. Az FIA ezért is döntött úgy, hogy csak pénzbüntetést alkalmaznak, egészen pontosan 5000 eurós csekket állítottak ki, és nincs rajtbüntetés.

Alakul a hangulat

 

A mosás a Hungaroringen egész nap tart

 

Gumizzunk

A versenyzők a szabadedzések alatt 1047 km-t tettek meg a közepes keveréken, vagyis összesen 13 szettet használtak el, míg a lágyon 2216 km-t futottak, és 31 szettet koptattak el - végül az ultralágy bizonyult a legnépszerűbbnek a 36 elhasznált szettel, ami 2479 megtett km-t jelent. 

Érdekes módon a lágy bírta a legjobban, hiszen Vandoorne 35 körrel a legtovább jutott lágyon, míg a közepesen Szirotkin tartja a "rekordot" 31 körrel. Az ultralágyat Alonso 28 kör erejéig használta. 

FP1: legjobb idők az egyes keverékekkel

KEVERÉK VERSENYZŐ IDŐ
ULTRALÁGY Vettel 1:17.692
LÁGY Ricciardo 1:17.613
KÖZEPES Bottas 1:18.489

FP2: legjobb idők az egyes keverékekkel

KEVERÉK VERSENYZŐ IDŐ
ULTRALÁGY Vettel 1:16.834
LÁGY Verstappen 1:17.509
KÖZEPES Räikkönen 1:18.825

Az idők alapján tehát jól kirajzolódik, hogy a keverékek között jelentős a különbség, amit figyelembe kell venni a versenystratégia kialakításánál.  

 

"Forgalom" az FP2 után

 

Hamilton és Palvin Barbi együtt jótékonykodtak Budapesten 

A Fashion Street és a Mercedes-Benz a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot segítő jótékonysági eseményt szervezett a Magyar nagydíj hétvégéjén. A Budapest belvárosában megrendezett exkluzív eseményen Lewis Hamilton és Palvin Barbara segédkezett az adományok összegyűjtésében.

A címvédő Palvin Barbarával az oldalán egy AMG GT C-vel hajtott a színpadra és adta át a jótékonysági tombola és aukció nyereményeit. A vendégek nagylelkű adakozásának köszönhetően több mint három millió forint gyűlt össze. A szervezők a teljes összeget a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak (NGYSZ) ajánlották fel.

Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
Lewis Hamilton és Palvin Barbara, Budapest
7

Bár még csak péntek volt, jó néhányan kilátogattatok a Hungaroringre

 

A Renault olyan abroncsokat használt, amit már visszaadtak

Nico Hülkenberg a Magyar Nagydíj második szabadedzésén olyan szettel gurult ki a pályára, amit a csapat az első edzést követően visszaadott. Hogy lehet ez? Az abroncs szélén lévő vonalkódot beszkennelték, ami alapvetően azt jelentené, hogy a szett nem csak fizikálisan, de elektronikusan is visszakerül a Pirellihez. Valami azonban biztos, hogy rosszul sikerült, hiszen az FP2-n a német három visszaszolgáltatott kereket is használt. A versenyirányítás már vizsgálja a szokatlan történteket, majd amint fény derül rá, hogy mi történhetett, akár büntetést is kiszabhatnak. 

Kilátás a paddockban

 

Coulthard az ittas vezetés ellen kampányolt

A korábbi F1-es pilóta – egy sörgyár ittas vezetés elleni kampányának nagyköveteként – és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke gokartversennyel hívta fel a figyelmet az alkohollal összefüggő közlekedési balesetekre - tudtuk meg a police.hu-tól. 

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá 2018. július 27-én. Budapesten az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) és a HEINEKEN Hungária a hazai közúti közlekedés biztonságosabbá tétele, az ittas vezetés visszaszorítása és az alkohollal összefüggő közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében. Az eseményen jelen volt David Coulthard is.

Vasárnap a legboldogabb a legmagasabb fokon pezsgőzik majd 

 

Sainz így hűtötte magát a nap végén...

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pirelli: Komoly technikai kihívást jelent majd a 18 colos gumi
Következő cikk Bizakodó a Toro Rosso a Magyar Nagydíj első két szabadedzését követően

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország