Kubicának új ajánlatai vannak

Robert Kubica, a Williams év végén távozó pilótája az Amerikai Nagydíj előtt arról beszélt, bizakodó a jövőjével kapcsolatban, mivel új ajánlatokat kapott a napokban, és várhatóan már novemberben bejelenti, hol fogja folytatni.

Robert Kubica, Williams FW42 after running wide

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Robert Kubica visszatérése a Forma-1-be könnyen lehet, hogy rövidre sikerül, ugyanis sokéves kihagyása után a Williamsbe beülő lengyel év vége előtt bejelentette, hogy elhagyja a csapatot, és mivel már gyakorlatilag az összes pozíció betöltésre került, így szinte biztos, hogy versenyzőként nem lesz a 2020-as rajtrácson.

Még több F1 hír:

Sokáig azonban úgy tűnt, hogy a Haas egy tesztpilótai helyet szívesen felajánlana Kubicának, aki azonban kijelentette, mindenképpen az a célja, hogy versenyzőként folytassa a pályafutását. Hogy erre mi a terve a lengyelnek, azt nem tudhatjuk, viszont ahogy az Amerikai Nagydíj előtt elmondta, optimista a jövőjével kapcsolatban:

„Eddig minden rendben, nemrég új ajánlatok érkeztek, meg kell néznünk, melyik a legmegvalósíthatóbb. Ha minden rendben lesz, decemberre az egész ügy le lesz zárva, de addig, amíg minden papírt alá nem írtam, reálisan kell néznem a dolgokat.”

„Egyrészt a helyzet sajnos bonyolultabb, mint szeretném, de másrészt ezek a nehézségek segítettek hozzá ahhoz, hogy új lehetőségeket találjak. Most már csak várni kell. A szezon nem volt sikeres, de az emberek, akikkel együtt dolgozok, tudják, hogy ennél többre vagyok képes. Ez nagyon felemelő, főleg egy ilyen kemény idény után.”


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: marad a Räikkönen-Giovinazzi páros 2020-ra
Következő cikk A Mercedes izgatott a 2020-as pilótapiac miatt: új páros 2021-től?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország