Kubica orvosa: Robert újra F1-es versenyző lehet!

A tapasztalt lengyel versenyző nagyon elégedett a rehabilitációjával és elmondása szerint jobb a helyzet, mint azt előzetesen gondolták.Robert Kubica egyelőre remek úton halad a teljes felépülés felé, miközben orvosa rendkívül bizakodó és szerinte...

Fotó: Renault
A még mindig csak 27 esztendős lengyel versenyző közvetlen a 2011 szezon előtt szenvedett súlyos balesetet. Robert Kubica egy olaszországi rali-versenyen bukott, ami kis híján az életébe került. Kubica egy nagyon kemény 21 hónap után ismét rajthoz állt egy olaszországi rali-versenyen, amit magabiztosan meg is nyert egy Subaru Impreza WRC volánja mögött.

Az elmúlt három hétben Robert még két további hasonló eseményen vett részt. Az egyiken kiesett, addig az elmúlt hétvégén újra nyerni tudott. Kubica jobb keze még mindig nagyon gyenge, és az orvosok szerint az már soha nem lesz a régi, de a lengyel nem adja fel, így azt is elképzelhetőnek tartja, hogy 2014-ben újra az F1-ben fog versenyezni.

Egyelőre azonban csak lépésről lépésre halad előre a neves pilóta.

„Még mindig egy hosszú út áll előttem.” – mondta a győzelmét követőn a BMW és a Renault korábbi versenyzője.

„De ez azt mutatja, hogy az út nem olyan hosszú, mint azt gondoltuk.” – tette hozzá pozitívan Kubica.

A fő problémát a jobb kar mobilitása jelentheti.

„Jelenleg 50% az esély arra, hogy a sérült testrész visszanyeri a mobilitását.” – mondta Igor Rossello, Kubica orvosa.

„Azt feltételezem, hogy a jobb karja 75-80%-ban vissza fogja nyerni mobilitását, ami teljesen elegendő lehet ahhoz, hogy egy F1-es autót vezessen.”
– folytatta a neves sebész.

„Beszéltem a menedzserével, Daniele Morelli-vel, aki izgatott a felépülés miatt, akárcsak én. Meg vagyok győződve arról, hogy lehetséges Robert Kubica F1-es visszatérése, bár a felépülés gyakran több hónapot és évet vesz igénybe.”

Rosello a Super Express hasábjain őszintén beszélt a kezdetekről, amikor a balesetet követően meglátta Kubica sérüléseit.

Akkor csak arra gondoltam, hogy életben tartsuk őt. Nem voltam biztos abban, hogy lesz esélyünk megmenteni a kezét. Ez egy súlyos baleset volt, miközben a végtag majdnem leszakadt. Helyre kellett állítanunk a kezében a véráramlást, az izmok és az idegek működését.”

„Sok éve dolgozom már ebben a szakmában, így tudom, hogy miként is kezeljem ezeket a sérüléseket. Többnyire ezek munkahelyi balesetek, és néhány esztendővel ezelőtt Olaszországban sok ilyet láthattam. Egy valódi áldás volt Kubica számára, hogy a baleset Savona közelében történt, ahol egy speciális kézklinikát vezetek. Az idő mindvégig fontos szerepet játszott. Ez nem csak egy operáció volt, hanem ezzel együtt sok speciális dolgot igényelt a műtét után. A tapasztalataim szerint mindez nagy segítségünkre volt.”

„Robert biztosan nem fog zongorázni ezekkel a kezekkel.”
– folytatta nevetve az orvos. „Ha zongorista lenne, már vége lenne a karrierjének, de az autóban ez nem jelent ilyen komoly korlátozást. Képes lesz késsel enni, valamint tisztálkodni, és közúti autót vezetni. Meg vagyok győződve arról, hogy minden esélye megvan arra is, hogy visszatérjen a Forma-1-be. A jelenlegi állapota nagyon kielégítő, figyelembe véve azt a tényt, hogy a keze majdnem két helyen is leszakadt. Robert számára a karmozgatás kisebb területei jelenthet problémát. De azt kell mondanom, hogy a keze nagyon jól működik.”

A Pirelli már korábban felajánlotta a lehetőséget a lengyelnek, aki 2013-ban tesztpilótaként szerepelhet az F1-ben.

A gwizdek24.se.pl jelentése szerint a Ferrari továbbra sem mondott le Kubicáról.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING