Kubica nem gondol az F1-re, és a kapcsolatai is nagyon korlátozottak

A lengyel versenyző nem sieti el a visszatérését és csak a jelenre koncentrál, miközben hamarosan újra volán mögé ül.Robert Kubica bizakodó, de azt még ő sem tudja megmondani, hogy mi lesz vele a jövőben.

Fotó: Lotus F1 Team
Kubica közvetlen a 2011-es évad előtt szenvedett súlyos balesetet, melyben kis híján életét vesztette. A szerencsétlen olaszországi rali-baleset után a lengyel felépült, de nem teljesen és még mindig időre van szüksége ahhoz, hogy megtudja, visszatérhet-e a Forma-1-be, ahol a mezőny egyik legjobb pilótájának tartották a BMW és a Renault (most Lotus) volánja mögött.

Az F1-live.hu már korábban beszámolhatott arról, hogy a lengyel hamarosan ismét ralizni fog, és ezúttal a Citroen C4 világbajnoki gépet viszi pályára ebben a hónapban. Ezen a hétvégén a Rally di Como versenyen lendül akcióba a versenyző.

Annak ellenére, hogy Kubica egyre több versenyen áll rajthoz a raliban, nem gondolkodik a jövőn.

„Ezen a ponton nincsenek terveim a jövőt illetően.” – fogalmazott Kubica a Reuters hírügynökségnek. „Folytatom a rehabilitációmat, mely továbbra sem fejeződött be, de az biztos, hogy egy magas szintű bajnokságban szeretnék versenyezni. A rali és a pályabajnokság is a terveim között szerepelhet.”

„Részt vettem pár ralis eseményen, és teszteltem is versenypályán. Remélem, hogy ezzel fejlődni fog a sérült kezem, és az általános állapotom is jobb lesz.”

A Forma-1 azonban csak egy nagyon távoli cél a lengyel a számára.

„Sajnos már hosszú ideje annak, hogy elhagytam a Forma-1-et, emiatt az ottani kapcsolataim csak nagyon korlátozottak, mivel ezekben a hónapokban a visszatérésemre koncentráltam, és arra, hogy egészségileg a lehető legjobb állapotban legyek.”

Kubica a következő hétvégén Franciaországban, a Rallye du Var versenyen gurul pályára a C4 WRC-vel.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING