BRÉKING

Kubica: Ha vissza is térek a Forma-1-be, az nem most lesz…

A lengyel pilóta nem lát sok esélyt arra, hogy a közeljövőben újra az F1-ben versenyezzen, de elismerte, fájó számára távol lenni a kategóriától, ahol akár világbajnok is lehetett volna.Robert Kubica most csak arra koncentrál, hogy újra felvegye a ritmust, és fizikailag a lehető legjobb állapotban legyen.

Fotó: Citroen
Kubica épp ma ünnepli a 28. születésnapját. A lengyel pilóta még mindig elég fiatal ahhoz, hogy valami újba kezdjen, és sikeres pályafutása legyen a sportban. A BMW és a Renault egykori versenyzője 2006 és 2010 között volt tagja a mezőnynek, még mielőtt súlyos rali-balesetet szenvedett volna a 2011-es idény előtt.

Robert most újra versenyez, de nem a Forma-1-ben, hanem a raliban próbálkozik meg a visszatéréssel. A születésnapos versenyző az Autoweeknek adott nyilatkozatában elmondta, az igazi versenyzés az, ami igazán hiányzik számára.

„Egyszerűen kimondhatjuk a dolgot: hiányzik a versenyzés. Ez jelenti számomra a legnagyobb problémát.” – kezdte Kubica, aki korábban rendkívül közel állt ahhoz, hogy aláírjon a Ferrarihoz és spanyol barátja, Fernando Alonso új csapattársa legyen.

„Ha ralizom, vagy épp tesztelek, akkor nem gondolok ezekre a dolgokra. De, amikor vasárnap este egy F1-es futam után otthon ülök, akkor unalmasnak és egyhangúnak gondolom az életemet.”

Kubica sokáig nem tudott őszintén a Forma-1-re gondolni a balesete miatt.

„Akkor még mindig nagyon beteg voltam, miközben egyik operáció követte a másikat. Jobban aggódtam akkor a lábaim miatt. A Forma-1 volt az utolsó gondolatom.”

Azóta azonban változtak a körülmények Kubica körül.


„Most már elég nehéz számomra a televízión keresztül figyelni az eseményeket a Forma-1-ben. De boldog és elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel, azonban folytatnom kell a munkát és a harcot. Egyre jobban és jobban leszek, de ez sok időt vesz igénybe. Sok időre van szükségem ahhoz, hogy teljesen helyreálljak.”


A lengyel bízott abban, hogy a balesetét követően rövid időn belül újra F1-es autóba ülhet, de ez nem volt lehetséges.


„Ez egyszerűen nem működött. Sok időre van szükséged a volán mögött, hogy újra a legmagasabb szinten versenyezz. Most épp ezt teszem, és az elmúlt három hónapban jelentős mértékben javult a teljesítményem. Remélem, hogy ez a folytatásban is így lesz.”


Kubica könyökének és sérült csuklójának mobilitása azonban továbbra is korlátozott, ami a videókon és a képeken is jól látható.

„Elégedett vagyok azzal, ahogy a szervezetem alkalmazkodni tudott ehhez. Még mindig képes vagyok megtalálni annak a módját, hogy jól végezzem el a feladataimat. Elképesztő az emberi agy és az, hogy a test miként is képes alkalmazkodni a változó körülményekhez.”

Kubica noha fejben talán már újra készen állna a Forma-1-re, a teste továbbra is nemet mond, miután a lengyel valószínűleg nem bírná ki komoly fájdalom nélkül az őt érő behatásokat a pilótafülkében, amivel nem csak magát, de a társait is veszélyeztetné.


„Nincs esély arra, hogy rövid időn belül visszatérjek a Forma-1-be.” – ismerte el a sérült karját még mindig csak nehezen mozgató versenyző.”

Más sorozatokban azonban könnyen kaphatna magának helyet.

„A nevem még mindig jelent valamit, így viszonylag könnyen kaphatnék ülést a túraautók, vagy a hosszú távú versenyek világában. Ha ezt az utat választom, akkor jó eredményekre számíthatnék.”
– fejezte be Kubica, aki hamarosan dönteni fog a folytatásról, és kiderül, hogy 2013-ban a raliban, vagy más sorozatban fog rendszeresen rajthoz állni.

A Citroen már korábban jelezte, hogy kész autót biztosítani a pilótának, de ezt ingyen nem tudja megtenni a francia gyártó, mely pénzt kérne Kubicától a lehetőségért cserébe.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ROC 2012: Sorsoltak a csoportokban – Vettel Lorezno ellen
Következő cikk Red Bull: Motiváltak vagyunk, és a jövőben is fejlődni fogunk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország