Kubica: „Történt pár dolog, amiről senki sem beszélt...”

Robert Kubica sejtelmesen nyilatkozott, amikor a távozásáról kérdezték, és az is kiderült, hogy a Williams versenyzőjének már lehet helye jövőre, de erről egyelőre nemigazán akar beszélni.

Marshals remove the car of Robert Kubica, Williams FW42

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Robert Kubica hosszú éveken át várt arra, hogy megkapja azt a bizonyos lehetőséget a Forma-1-ben, amit végül a Williams adott meg számára. A súlyosan sérült és szétroncsolódott keze ellenére versenyzői szerződést írhatott alá a legendás csapatnál, mely azonban továbbra is a rajtrács végén szerepel.

Még több F1 hír:

Kubica F1-es visszatérése a jelek szerint igen rövid lesz, mivel az év végén távozik Grove-ból, és lehetséges, hogy ezek lesznek az utolsó királykategóriás versenyei. Robert helyzete nem könnyű, mivel az újonc George Russell eddig az összes időmérőn legyőzte őt, és a futamokon is jobban teljesít a brit. Nemrég pedig egy furcsa szárnycsere borította ki Kubicát Japánban, ami távolabb lökhette őt a csapattól.

„Ez egy nagyon nehéz és kihívással teli idény. Azt reméltem, hogy ez egy könnyebb visszatérés lesz, de a helyzet a kezdetektől fogva meglehetősen nehéz volt, és ez még mindig így van. Ugyanakkor az általános helyzet nagyon elhomályosítja a képet. Az eredmények számos elemből tevődnek össze, nemcsak a készségekből vagy a maximális odaadásból, hanem ebben az eszközök is szerepet játszanak a csapatot és az autót illetően.” - idézte a tapasztalt lengyel pilótát az eurosport.tvn24.pl

„Történt néhány dolog ebben a szezonban, amikről senki sem beszélt. Ez pedig lassan közelebb hozott egyes döntésekhez. Emiatt is döntöttem úgy, hogy Abu Dhabi lesz az utolsó verseny számomra a Williams színeiben.” - fogalmazott Kubica.

 

Kubicának több ajánlata is lehet egyéb más kategóriákból, kezdve a Német Túraautó Bajnoksággal (DTM), de még a Forma-1-ben is van lehetősége, hiszen a Haas nyíltan elmondta, hogy szívesen alkalmazná a lengyelt tesztpilótának, aki több szabadedzésen is pályára gurulhatna az amerikai csapatnál.

„Tudok valamit, de amíg nincsenek megerősítve a dolgok, nincs is értelme ezekről beszélni. Nem minden rajtam múlik.” - tette hozzá Kubica, akit a Haas lehetséges, hogy a versenyző mögött álló szponzor (PKN Orlen) miatt is akar, hiszen a Rich Energy hangos távozásával a csapat nagy támogató nélkül maradt.

Robert arra a kérdésre is válaszolt, hogy lehetséges lenne-e tőle egy ralis visszatérés. „Nem mondom, hogy igen, de azt sem, hogy nem.” - zárta le, hozzátéve, ha váltania kellene, a „normál” versenyzés közelebb állna hozzá, mint a rali, így minden bizonnyal marad a pályaversenyzésnél.


Sean Edwards nézetéből figyelhetjük az eseményeket, ahogy a Porsche 997 GTR Cup volánja mögött küzd az esőben a legendás Nordschleife versenypályán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari jövőre óriási esélyt kap a cím megnyerésére az F1-ben?
Következő cikk Hamiltonnak három brutális Lamborghinije is van? „Mennyország”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország