Kubica teljesen ledöbbent a balesete miatt: nem volt hibás?

Robert Kubica a felvételeket megnézvén hamar rájött, hogy mi volt a probléma a becsapódása kapcsán a Brazil Nagydíj második szabadedzésén. A Williams pilótája nem nevezte magát hibásnak.

Robert Kubica, Williams FW42 after crashing

Andy Hone / Motorsport Images

Robert Kubica számára a pénteki nap nagyon inaktív volt, mivel az FP1 ideje alatt Nicholas Latifi ült a helyén, addig az FP2 elején falnak vágta az autóját, igen érdekes körülmények között. A csapat eddig sem állt jól a pótalkatrészek kapcsán, és a hírek szerint kasztnicserére lesz szükség, ami komoly feladat és plusz munka elé állítja a csapatot, nem beszélve az extra költségekről.

Még több F1 hír:

„Nem igazán voltam rajta a kerékvetőn. Eleinte nem értettem, hogy mi történt. Nagyon-nagyon csúnya módon vesztettem el a kontrollt az autó felett, és mindez igen későn történt meg a kanyarban vagy valójában még nem is volt ott a 2-es, vagy a 3-as lassítónál. A felvételek áttekintése után láttam, hogy a Haas volt előttem, néhány másodperccel. Sok vizet vert fel a kerékvetőn keresztül, de már túl késő volt. Ez kombinálva a kemény gumikkal az első körben vezetett ahhoz, hogy nekimentem a falnak.”

„Soha nem jó elveszíteni, kihagyni egy szabadedzést, és még rosszabb, ha az autód összetörik. Szerintem ma egyszerűen csak nagyon szerencsétlen voltam. Ez a rossz időzítés kérdése volt, mert ha közelebb lettem volna, akkor talán a mérnököm szólni tud nekem. Szóval sajnálatos, ami történt, de ilyen a motorsport. Az autóban ülve azonban nem éreztem olyan masszívnak az ütést. Kívülről más volt a helyzet a sebességgel, de valószínűleg a legnagyobb ütést a bal első rész kapta. A gumi viszonylag nagyot kapott. Semmi drámai nem volt.”

„Összességében teljesen megdöbbentem, hogy mi történt. Nagyon felkészületlenül ért, de az ilyen helyzetekre nehéz felkészülni, és szerintem ez egy nagyon szerencsétlen helyzet volt. Nem ideális a helyzet, kár az elvesztett körökért.”


Egy látványos virtuális pályabejáró az aktuális F1-es helyszínről, a legendás Interlagosról, mely a Brazil Nagydíjnak ad otthont.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Toto Wolff távollétében is profi gépezetként működik a Mercedes
Következő cikk Valamit talált a Ferrari: megvan a kulcs az igazi sikerhez?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország