Kubica szponzorával állapodott meg a Williams

Az üzemanyagokkal foglalkozó, energiapiacon számottevő PKN Orlennel kötött megállapodást a Williams. A lengyel cég a Forma-1-be jövőre visszatérő Robert Kubica szponzora is egyben, mely nemzetközi ismertségét akarja növelni a száguldó cirkuszban történő szerepvállalással.

Robert Kubica, Williams FW41

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Robert Kubica, Williams Martini Racing
Robert Kubica, Williams FW41
Robert Kubica, Williams FW41

A PKN Orlen hat kontinensen, 90 országban van jelen. Az olajipari cég nagy hangsúlyt fektet az értékteremtésre is. Korábban Robert Kubica szponzoraként is ismertek lehettek, de most nagyobb szerepet vállalnak, és a teljes Williams istálló támogatójaként lépnek fel.

A megállapodás keretében a vállalat logója megjelenik majd az FW42-es hátsó szárnyán, orrán, valamint mindkét tükrön is. Mindezeken felül a versenyzők sisakján, a pilóták és a szerelők overálján, illetve a csapatruhákon egyaránt.

Claire Williams a következőképpen nyilatkozott:

„Büszkén jelentjük be, hogy a PKN Orlen az egyik támogatónk lesz a 2019-es szezonban. Mi itt a Williamsnél elkötelezett hívei vagyunk a technológiának, innovációnak, valamint a magas szintű mérnöki munkának, és ez jól összhangban van azzal, amit a PKN Orlen képvisel."

Az olajcégtől Daniel Obajtek kommentálta a bejelentést:

„Ez a kooperáció új korszakot nyit a lengyel motorsportban, valamint a cégünk globális terjeszkedésére is jó hatással van. Termékeink 90 országban elérhetőek. Így olyan, nemzetközi kommunikációs csatornákra van szükségünk, melyekkel tovább erősíthetjük pozíciónkat. A Forma-1-ben való részvétel az egyik leghatékonyabb módja ennek. Így, hogy a csapat bejelentette Robert Kubicát 2019-re, mi is támogatni akarjuk őt abban, hogy újra a csúcsra érhessen."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Hamilton élete formájában van, Bottasnak meg kell látogatnia egy sportpszichológust” – mondja Brundle
Következő cikk Russell: „Norris korai mclarenes szerződése javított az esélyeimen”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország