Kubica szerint az F3-as baleset egy extrém eset volt

A Williams lengyel pilótája pontosan tudja, hogy milyen hatalmasat bukni a motorsportban, de szerinte az, ami az F3-ban történt Monzában a nagy balesettel, egy extrém szélsőséges eset volt.

Robert Kubica, Williams

Fotót készítette: Paolo Belletti

Sajnálatos módon az utóbbi időben több nagy balesetet is láthattunk a motorsportban. Belgiumban az F2-ben Anthoine Hubert elhunyt a szörnyű incidensben. A 22 esztendős francia olyan súlyos sérüléseket szenvedett a kettészakadt autójában, hogy már a kórházig sem juthatott el. Spát mindenki nagyon szomorúan hagyta el, majd jött Monza.

Még több F1 hír:

Olaszországban Alex Peroni őrületes bukása borzolta a kedélyeket az F3-ból, amikor a Parabolica kanyarban kitett pályahatárt jelző kerékvetőn az autó a levegőbe emelkedett, majd becsapódott. Az év egyik legnagyobb balesete volt ez, amiben a fiatal pilóta csigolyasérülést szenvedett. Robert Kubica a kanadai bukását hozta fel példának és elmondta, hogy miért is volt akkor olyan szerencsés.

„Az én nagy balesetemkor az volt a szerencsém, hogy a levegőbe emelkedtem, mert így az energia legnagyobb része egyszerűen felszívódott az autó alatt. Szóval tényleg szerencsés voltam, hogy felszálltam a levegőbe, még ha ez akkor igen durván is nézett ki.” - kezdte Robert Kubica, a Williams lengyel pilótája, akinek lehetséges, hogy az év végén távoznia kell a Forma-1-ből.

„Tavaly vezették be ezt a rendszert, megpróbálván megakadályozni azt, hogy a versenyzők szélesre vegyék az utolsó kanyart. Korábban ez úgy nézett ki, hogy ha szélesre is vetted, valamint teljesen elhagytad az pályát, még sikerült visszatérned a meghosszabbított kerékvetők találkozása előtt.”

„Amit azonban idén kaptunk, az kicsit meglepett, hogy azt arra a helyre helyezték ki, mert ami történt, az nagyon szélsőséges volt és szerencsések vagyunk, hogy a következmények nagyon kicsik voltak. A totálkáros autón kívül egy szerencsés fickóról számolhatunk be, de ez egy nagyon szélsőséges eset volt. Extrém szélsőséges volt.”


Szenzációs versenygokartos élmény és csapatás, amire nehéz szavakat találni, mert ez olyasvalami, amit egyszer mindenkinek át kellene élnie.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz Vs. Aubameyang: freestyle Monzában (videó)
Következő cikk Nem ciki, ami Monzában történt az F1-es időmérőn?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország