Kubica: sérülékeny a Williams, távol kell maradnunk a kerékvetőktől

Továbbra sem javult érdemben a helyzet a Williamsnél: tetemes lemaradással a mezőny végén, ráadásul nincs elég alkatrész elfekvőben, és a kocsi is nagyon sérülékeny. Robert Kubica délután valamivel jobban érezte magát az autóban, de küzdelmes feladat pályán maradni.

Robert Kubica, Williams FW42

Fotót készítette: Dirk Klynsmith / Motorsport Images

Kubica 33 kört tett meg a második edzésen, hátránya valamivel 4 másodperc felett volt Hamiltonhoz képest, és szemmel láthatóan problémás eset az idei Williams, amit ráadásul át is kellett alakítani a szezonnyitóra. A lengyel versenyző elmondta, akad némi pozitívum, de komoly gondok sorakoznak esetükben.

„Sajnos a második edzésen igen sok kompromisszumot kellett kötni a károk miatt”- mondta Kubica. „Nem volt valami remek délután. Délelőtt elég sokat szenvedtünk a tapadás miatt, és már akkor is nehéz helyzetben vagy, ha alapból minden rendben van. Délután kompromisszumos helyzetben voltunk.”

„Azon kell lennünk, hogy a maximumot tegyük a rendelkezésre álló eszközökkel”- folytatta. „Minden attól függ, mi lesz a maximum. Ennél többet nem célozhatunk meg”- mondta az elvárásokról.

„Megpróbáljuk helyrehozni a sérült alkatrészeket. Sajnos nincs sok tartalékunk. Nehéz vezetni az autót, és még nehezebb, ha más károkkal is szembe kell nézned. Jó itt lenni – még akkor is, ha mindez furcsán hangzik, mert normális esetben nehéz pozitívumokat találni akkor, ha lassú vagy.”

Így felelt, amikor arról kérdezték, pontosan milyen károk keletkeznek az FW42-ben. „Távol kell tartanunk magunkat a rázókövektől, szóval nem könnyű. Pláne akkor nem az, ha küzdesz a pályán maradással. Ami pozitívum, hogy délután jobbnak érződött. Összességében szenvedtünk a tapadással, ez nem titok. Délután fejlődtünk valamennyit, habár a köridők nem erről árulkodtak – de valamivel jobb érzésem volt a kocsiban ülve.”

„Ha azt mondom, küzdünk a pályán maradásért, akkor az azt jelenti, nincs rendben az egyensúly. De mindez nem egyensúly kérdése – hiányzik a tapadás.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen jónak érzi az Alfa Romeót, de a beállításokon még javítana
Következő cikk A Red Bullt lenyűgözte a Mercedes, a Ferrari ellenben alulteljesített

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország