Az Alfa Romeo meg akarja tartani Kubicát

Az Alfa Romeo továbbra is igényt tart Robert Kubica szolgálataira. A lengyel versenyző továbbra is a csapat tesztpilótája lesz 2021-ben, és reményei szerint több időt tölthet a szimulátorban, valamint az autó volánja mögött.

Robert Kubica, Alfa Romeo Racing C39

Robert Kubica, Alfa Romeo Racing C39

Zak Mauger / Motorsport Images

Az egyszeres futamgyőztes Robert Kubica tesztpilótaként csatlakozott az Alfa Romeóhoz 2020-ra, miután 2019-ben a Williams színeiben tért vissza az F1 mezőnyébe.

Az üzlet részeként Kubica támogatója, a PKN Orlen több éves szponzori szerződést kötött a csapattal.

Még több F1 hír:

Kubica 2020-ban öt szabadedzésen vezette az Alfa Romeo C39-et, emellett pedig teljes szezont futott a DTM-ben.

Az Alfa Romeo még októberben bejelentette, hogy 2021-ben jelenlegi versenyzőpárosával, Kimi Räikkönennel és Antonio Giovinazzival folytatja. Most az is kiderült, hogy Kubica is jelenlegi szerepében folytatja.

Az Autosport kérdésére a csapatfőnök Frederic Vasseur elmondta, szeretnének több lehetőséget biztosítani a lengyelnek:

„Ez a célunk, de az idei évben nehéz dolgunk volt” – mondta a csapatfőnök. „Robert számára különösen, mert az F1 mellett a DTM-ben is versenyzett.”

„Őrült szezon volt, különösen az utóbbi hat hónap. Szeretnénk kicsivel több időt adni neki az autóban és a szimulátorban is, hogy segíteni tudjon az autó fejlesztésében.”

„Az elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. Nagyon jó munkát végez, Bahreinben pedig megmutatta, hogy a sebessége továbbra is megvan.”

„Örülök, hogy Robert jövőre is a csapatnál marad.”

Kubica egyelőre nem ismertette 2021-es terveit. Novemberben a lengyel még bizonytalan volt DTM-es maradását illetően.

Kubica legjobb eredménye a 2020-as DTM szezon során a zolderi harmadik helye volt.

A Red Bull és a Mercedes is versenyben volt Verstappen aláírásáért

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hivatalos: a Mercedes eladta a Forma-1-es csapatának harmadát, Wolff 3 évre hosszabbít!
Következő cikk Ex-főnöke szerint Cunoda veszélyes lesz Gaslyra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország