BRÉKING

Kubica maga mondta, hogy a zárt pályák világa még messzire van

Hangsúlyozta Toto Wolff, a Mercedes AMG sportfőnöke. A DTM-ért is felelős vezető úgy látja, hogy a mindkét fél hasznot húz az együttműködésből, mely a szimulátort is érinti.

A Motorsport-Total készített egy exkluzív interjút a Mercedes motorsportfőnökével, melyben nem maradt érintetlenül Kubica sem. A német gyártó először DTM-tesztet biztosított a lengyelnek, majd beültette – több alkalommal – a szimulátorba is. Milyen terve van a Mercedesnek a krakkóival?

„Próbálok az érzéseimre hallgatni ebben a témában. Robert Kubica olyasvalaki, aki hihetetlenül tehetséges, és egy rendkívül hülye baleset miatt megtört a karriere”- felelte az osztrák.

„Nem vesztette el ezt a tehetséget. Tudatosan támogatjuk egymást és tesszük ezt kétoldalúan, mivel értékes benyomásokat tud nyújtani. Még túl korai lenne, hogy bármi pontosat vagy konkrétat mondjunk ebben a témában. Ralizik, és arra koncentrál leginkább. Minden, ami a zárt pályát illeti, még nagyon messzire van, és ő maga is ezt mondta.”

Vajon beszélhetünk olyasmiről, hogy a baleset miatt mentálisan még mindig korlátolva van?

„Nem ment neki nehezen a DTM-autóban, átkozottul gyors. És ez nemcsak egy körre igaz, hanem a hosszú távra is. Úgy vélem, hogy egyszerűen még nem akarja a dolgot. Ez az ő döntése, és ezt tiszteletben kell tartani. A maga módján közelíti meg és kezeli a témát.”

Ami a versenynaptárat illeti, Wolff szívesen látná, ha tovább növelik a helyszínek számát. „Amellett vagyok, hogy sokkal több versenyen menjünk. A Forma-1-et minden rajongó szívesen látja – az összes kontinensen. Mindez csak logisztika kérdése. A 20 futammal lefektettünk egy határt, ami az egyes csapatok esetében még kívánatos lehet az utazás miatt. Ha több nagydíjon mennénk, akkor több személyre lenne szükségünk. Ez azt jelenti: két csapattal kell dolgozni.  Ez olyasmi, amit meg lehet szervezni, és nagyon izgalmas lenne. Én 30 futamra is készen állok.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso és Hamilton a legjobban fizetett F1-es versenyző! Raikkönen csak a 8.
Következő cikk Berger: Vettel helyesen cselekedett, Rosberg helyében pedig nem értettem volna az üzenetet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország