Kubica ma már a Williams jövő évi autójára tesztelt

A Williams lengyel pilótája, Robert Kubica a Japán Nagydíj második szabadedzését követően elmondta, az új első szárnyak, melyeket a hétvégén tesztelnek, már a jövő évre való felkészítését segíti a csapatnak.

Robert Kubica, Williams Racing

Robert Kubica, Williams Racing

Zak Mauger / Motorsport Images

A Williamsek nem okoztak nagy meglepetést a Japán Nagydíj szabadedzésein, stabilan tartották a tőlük eddig megszokott utolsó két helyet (a délelőtti gyakorláson Antonio Giovinazzit megelőzték, de az olasz csak négy kört tett meg), és mivel ilyen egyértelmű helyzetben vannak, az a „kényelem” is megadatik nekik, hogy már bőven készülhetnek a következő szezonra.

Még több F1 hír:

Ahogy az az edzéseket követően az év végén távozó Robert Kubica nyilatkozatából kiderült, a hétvégére hozott új első terelőszárnyakat már a 2020-as autójukra fogják felvinni, amennyiben beváltja a hozzá fűzött reményeket. A lengyel ebből a szempontból bizakodónak tűnt, még ha nem is adott egyértelmű választ arra, elégedett-e az új elemmel:

„Úgy érzem, végrehajtottuk, amit elterveztünk, sőt, még többet is a szombati törlés és az időmérő vasárnapra halasztása miatt. Kicsivel többet kellett mennünk ma emiatt, szóval mindenki több gumit használt, zsúfoltabb volt a nap, mint az átlag péntek. A teszt egy része az új első szárnyra korlátozódott igazából. A holnap elég unalmas lesz, de meglátjuk, mit enged az időjárás vasárnap.”

„Általában ha valami nagy előre-, vagy visszalépés van, azt egyből érezzük, persze előre szeretnénk haladni. Változékony a pálya állapota, ezért teszteltünk mindkét gyakorláson, és igazából a terv nem is az volt, hogy az idei kocsin javítsunk, mert ez az elem már jövőre fog kelleni. Persze én akkor már nem leszek itt, de szívesen segítek, megpróbálok pontos visszajelzést adni, hogy a gárda a lehető legjobb autót építse meg 2020-ra.”

 

Mivel az egész szombati napot törölte a szervezőbizottság az érkező tájfunra hivatkozva médiaszereplésekkel együtt, így a pilótáknak sürgősen más elfoglaltság után kell majd nézniük holnapra, Kubicát is megkérdezték új terveiről:

„Szerintem egyikünk sem tudja még pontosan, hogy mit csinál majd, mert attól függ, milyen intenzitással csap le ránk a vihar holnap. Amikor utoljára itt voltam 2010-ben pont ugyanez volt a helyzet, bár akkor a pályán vártuk, hogy javuljanak az állapotok, aztán mégis vasárnap volt az időmérő, pontosan tudom, milyen zsúfolt lesz a nap, de remélhetőleg már lég jó idő lesz ahhoz, hogy megfelelő időmérőt és versenyt fussunk.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton finoman célzott rá, hogy Bottas komoly előnyt kapott Japánban
Következő cikk Albonnak nem a 6. hely a célja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország