Kubica: „Ha Hamilton a McLarennél marad, most egy másik bajnokról beszélnénk”

Robert Kubica célzott rá, hogy Lewis Hamilton sokat köszönhet a domináns autóinak a Mercedesnél, de egyúttal képes volt megtanulni, hogy néha a második hely is aranyat érhet a végén.

Lewis Hamilton, McLaren

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Robert Kubica, aki majdnem 10 év után tért vissza a Forma-1-be a Williamsszel, akiket egy szezon után elhagyott, és az Alfa Romeo tesztpilótája lett, az olasz Corriere della Sera kérdésére beszélt arról, hogy milyen fontos szerepet játszik az F1-ben az autó.

Még több F1 hír:

Kubica a súlyos ralis balesete előtt állítólag nagyon közel volt ahhoz, hogy a Ferrari versenyzője legyen Fernando Alonso csapattársaként. Egy igen más karrierje lehetett volna, de ezt már soha nem tudjuk meg.

Lewis Hamiltont sokan „őrültnek” nevezték, amikor elhagyta a McLarent az akkor még nem túl erős Mercedes kedvéért. Nem sokkal később kiderült, hogy ezzel élete legjobb döntését hozta meg, hiszen már hatszoros világbajnok.

2014 óta csak egyszer kapott ki, akkor is a csapattársától, Nico Rosbergtől, még 2016-ban. Jelenleg pedig nagyon jó esélye van arra, hogy minden idők legeredményesebb versenyzője legyen Michael Schumacher mellett.

 

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Időről időre kritika éri a britet, amiért rendre a legjobb autóban ül, és nincs mellette egy olyan csapattárs, aki hatalmas nyomást helyezne rá. Jövőre azonban akár Sebastian Vettelt is megkaphatja maga mellé Valtteri Bottas helyén.

„Az elmúlt években egy szuper autója volt Hamiltonnak a Mercedesnél, ami egyúttal különbséget is jelentett, mert amikor egy versenyt nem tudsz megnyerni, másodiknak kell lenned, és ő ezt is megtanulta.” - idézte az olasz Formula Passion Kubica Corriere della Serának adott nyilatkozatát.

„2018-ban a Ferrari nagyon erős volt, tudta, hogy hogyan kell legyőznie őket. Természetesen, ha a McLarennél maradt volna, ma nem ebben a formában beszélnénk róla. Egy másik bajnokról beszélnénk.”

„Az autó hatalmas súlyt gyakorol a versenyző sorsára. Például Alonso csodálatos dolgokat tett. Ennek ellenére nem nyert meg azt, amit szeretett volna, vagy megérdemelt.” - folytatta Kubica, aki Max Verstappenről is mondott néhány szót.

„Úgy vélem, Max nagyon intelligens, és képes világbajnoki címet nyerni, leszámítva a lendületét és a lelkesedését. Látni kell, hogy hogyan viselkedik egy címért folytatott harcban, de azonnal rá fogadnék a címet illetően.”

Leclerc sem maradt ki a felsorolásból, aki már az első ferraris idényében legyőzte a négyszeres világbajnok Vettelt: „Leclerc már a második versenyét megnyerhette volna a Ferrarival. Bárkit, akit meglepett a teljesítményével, az azt jelenti, hogy keveset tud a versenyzőkről. Ez normális, hogy egy olyan versenyzőnek, mint Charles, problémái lehetnek Vettellel.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Claire Williams: Az új szabályok miatt remek befektetési lehetőség az F1, és a Williams is
Következő cikk Nézd élőben Leclerc első World RX Esport versenyét: 14:30 (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország