Kubica elégedett azzal, amit a teste engedett

Robert Kubica a szezon végén távozik a Forma-1-ből, miután súlyos balesete után évekkel egy szezonra visszatérhetett oda, ahol korábban a legnagyobb tehetségek között tartották számon.

Robert Kubica, Williams Racing

Robert Kubica, Williams Racing

Jerry Andre / Motorsport Images

Robert Kubica 2011-es ralibalesetében megsérült keze miatt sokáig úgy tűnt, nem lesz a lengyel számára visszaút a Forma-1-be, ám idén a Williams volánjánál ismét bizonyíthatott. Erre a Williams pocsék formája miatt csak csapaton belül lett volna esélye, ám annak ellenére, hogy a Williams egyetlen idei pontja az ő nevéhez fűződött, ebben sem volt sok sikerélménye.

Kubica már bejelentette, hogy a szezon végén távozik a britektől, és ezzel természetesen a Forma-1-ből is, vagyis valószínűleg már csak két futamon láthatjuk versenyezni a száguldó cirkuszban. Kubica Brazíliában őszintén értékelte idei teljesítményét. "Nem hiszem, hogy a teljesítményünk észlelhető volt azoknak a nehézségeknek köszönhetően, amelyek ebben az évben merültek fel. Nagyon sok dolog befolyásolta negatívan a teljesítményem, de olvastam olyan beszámolókat is, amelyek azt jósolták, hogy nem fogok tudni megfelelően reagálni az első kanyarokban, pedig éppen az első körök voltak azok, amelyeket a legjobban kontrollálni tudtam" - mondta Kubica.

 

"Azt is mondták, hogy a kezem korlátozott mozgási szabadsága miatt nem tudok majd kijönni a monacói kanyarokból, de a tény, hogy éppen Monte Carlóban volt az egyik legjobb versenyem az évben, még ha messze is voltam a többiektől, de az érzésem nagyon pozitív volt ott" - mondta a lengyel. "Persze egyáltalán nem vagyok elégedett az eredményekkel, de nagyon az vagyok a testemmel, az elmémmel és a szellemiséggel, valamint azzal, ahogy a kihívásra reagáltam."

A 34 éves lengyel szerint a Williams mindent megtett. "A fiúk a pályán a lehető legjobbat hozták ki a helyzetből. Különösen, hogy a szezon kezdete nem volt egyszerű, de a csapat erős és egységes maradt, ami nagyon jó ilyen nehéz helyzetben. Persze, hogy a tempóban javulni kell, és akkor minden egyszerűbb lenne. De én már nem leszek itt, elhagyom az istállót. De a srácok ennél többet érdemeltek ki" - mondta Kubica.

A lengyel biztos benne, hogy a Williamsnél végzett munka meghozza a gyümölcsét a jövőben, ám hogy ez a jövő számára mit tartogat, azt egyelőre nem árulja el. "Elég jól néz ki a jövő. Az óra ketyeg, de én magabiztos vagyok, mert a dolgok jól állnak. Sikerült előrelépni, ezen dolgozom Szingapúr óta. Valószínűleg több programot is egyesítek" - jelentette ki titokzatosan a lengyel.


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem fix még, hogy milyen gumik lesznek az F1-ben 2020-ban
Következő cikk Hamilton nagyon izgatott a rossis csere miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország