Kubica elárulta, nemrég F1-es autóval akart tesztelni

Kubica elárulta, nemrég F1-es autóval akart tesztelni

A lengyel versenyző terve az volt, hogy újra egy F1-es autó volánja mögé fog ülni, és részt vesz egy privát teszten.

A 29 esztendős versenyző a 2006-os Magyar Nagydíjon mutatkozhatott be a legnagyobb kategóriában. A lengyel évről évre sokat fejlődött és a súlyos ralis balesete előtt az egyik legjobbnak tartották, miközben komoly esélye volt arra, hogy aláírjon a Ferrarihoz és Fernando Alonso csapattársa legyen.

Kubica ugyan visszatért a versenyzéshez és újra ralizik, a Forma-1-ben 2010 óta nem állt rajthoz és talán már soha nem is fog. Robert legutóbb a Mirror lapnak beszélt őszintén a megpróbáltatásairól, és arról, hogy nemrég igen közel volt ahhoz, hogy egy F1-es autóval teszteljen.

„Fiatal gokart versenyzőként arra gondolsz, hogy F1-es pilóta szeretnél lenni. Ez olyan volt számomra, mint amit egész életemben üldöztem, és végül sikerült is elérnem azt.”

„Igen jó helyem volt a Forma-1 paddockjában, majd egyik napról a másikra eltűntem onnan a balesetem miatt. Minden elveszett, és ezt nem volt könnyű kezelnem.” – folytatta Kubica.

Tavaly az volt a terv, hogy Kubica újra egy F1-es autóval guruljon pályára egy privát teszten.

„Tavaly az volt a terv, hogy egy F1-es autóval teszteljek, és elég kényelmes helyzetben voltam ahhoz, hogy mindezt meg is tudjam csinálni. A kérdés azonban az volt, hogy mi is következő lépés? A következő lépés a korlátaim miatt nem volt lehetséges. Szóval végül nem teszteltem, mert egyszerűen csak szerettem volna megvédeni magam. Túl sok kockázattal járt volna az, ha ezt élvezni kezdem… Olyan lett volna, mintha magamhoz vettem volna egy kést és azt a mellkasba szúrom.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Gondolok még az F1-re? Igenis és nem is. Nem élhetek a múltból. Csak előre tekinthetek. Elmehetnék az F1-es versenyekre, és ott lehetnék a barátokkal, valamint azokkal az emberekkel, akiket ismerek a kategóriában, de úgy döntöttem, hogy elkerülöm ezt a dolgot.”

„Ezt nem amiatt teszem, mert nem vagyok barátságos, hanem azért, hogy elkerüljem a gondolatokat a sportról. Őszinte ember vagyok és nem könnyű az F1-es versenyeket néznem.”

„A balesetemet követő első két év arról szólt, hogy a felépülésemre koncentráljak és akkor könnyebb is volt számomra figyelni a Forma-1-ben lévő dolgokat. Most ez már egy kicsivel bonyolultabb. Nem amiatt, mert látom Lewist és Nicót a bajnoki címért harcolni, mert nagyon fiatal koruk óta ismerem őket, és 1998 óta együtt versenyeztünk. Egyszerűen hiányzik az, hogy velük versenyezzek.”

„Azt elfogadnám, ha már soha nem lennék versenyképes egy F1-es autóban. Jobb lenne, ha ezt megtehetném, de tudom, hogy az idő ellenem dolgozik.”

http://youtu.be/LsYx1HlXMMk?t=55m13s

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Robert Kubica
Cikk típusa BRÉKING