BRÉKING

Kubica: Bajnok lehettem volna az F1-ben? Nem tudom! Hívott a Ferrari? Kényes kérdés

Robert Kubica egészen őszintén nyilatkozott a brit médiának, miközben már csak a ralira koncentrál.

A lengyel versenyző 2006 és 2010 között versenyzett az F1-ben, miközben összesen 1 győzelmet, 12 dobogós helyezést, 1 leggyorsabb kört és 1 rajtelsőséget szerzett.

Kubica F1-es pályafutása közvetlen a 2011-es idény előtt tört ketté, amikor súlyos ralis balesetet szenvedett, melynek köszönhetően valószínűleg egy életre el kellett köszönnie a legnagyobb kategóriától és a komolyabb pályaversenyzéstől.

Többek között a Ferrari is elismerte, hogy azokban az időkben folyamatosan figyelte a most 29 esztendős pilóta teljesítményét, aki jó eséllyel pályázott arra, hogy átvegye Felipe Massa helyét és Fernando Alonso csapattársa legyen. Sokak szerint akár világbajnok is lehetett volna.

„Nem tudom, hogy megnyerhettem volna a bajnokságot a Forma-1-ben, vagy sem, de egyértelműen arra törekedtem, hogy a legjobbamat nyújtsam:” – mondta Kubica a brit Autosport kérdésére.

„Ha megnézzük azt, hogy miként is alakultak az évek a balesetemet követően a Forma-1-ben, nehéz lett volna, tekintve Sebastian Vettel és a Red Bull kombinációját, de sosem lehet tudni. Most azonban a jelenre kell koncentrálni.” – tette hozzá Kubica, aki idén a Ford WRC csapatával versenyez.

Szóval a Ferrari valódi lehetőséget jelentett?

„Ez egy kicsit kényes kérdés. Azt gondolom erről, hogy nem sokáig versenyeztem volna ugyanabban a színben, ha képes lettem volna folytatni a pályafutásomat 2011 után.” – árulta el Kubica, aki 2012-ben minden valószínűség szerint már a Ferrari versenyzője lett volna.

„Volt egy nagy lehetőségem, amivel megmutathattam volna, mire vagyok képes egy nagyon profi csapattal. Ezzel olyasvalami, amivel egy nagyon magas szintet érhetsz el versenyzőként.”

Egy futamgyőzelem, akárcsak Jean Alesi esetében, akit szintén hatalmas tehetségként tartottak számon.

„Nem tudom, hogy hány versenyző nyert egy nagydíjat a pályafutása során, de én vagyok az egyik ilyen, és azt mondhatjuk, hogy az élet különös. Jean Alesi egyszer azt mondta, ne legyek olyan, mint ő. Hogy őszinte legyek, ez olyasvalami volt, ami megragadt az emlékezetemben, és azt mondtam magamnak, hogy több versenyt kell nyernem. Végül nem tudtam, de ilyen az élet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen első ferraris interjúja: a címért akarok harcolni, de nehéz út áll előttünk
Következő cikk Egyet nyersz, kettőt kapsz: nem az a kérdés, hogy marad-e a dupla pont az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország